
A leomlott torony ma még szárazon, ennek helyén emelkedne az új templom
Fotó: Bakó Zoltán
Szeretnék újjáépíteni az egykori Bözödújfalu vízbe omlott katolikus templomát – erre a célra szervez gyűjtést a Bözödújfaluért Egyesület. A terv készen áll, a pénzt próbálja az egyesület mielőbb összegyűjteni, hogy amíg száraz a víztározó, készüljön el az újjáépített templom.
2017. szeptember 12., 15:552017. szeptember 12., 15:55
Bözödújfalu tragédiájáról többször írtunk már. Utóbb ez év nyarán, amikor elkezdték leereszteni a tározó tó vizét azért, hogy a vízügyiek leszakadt átjáróját visszaépíthessék. Akkor kimentünk a helyszínre, az egykori település polgármesterével is beszélgettünk. Ő, Csibi Attila mondta el, Bözödújfaluban már nincsenek házak, legfeljebb alapok maradványai, néhai kőkerítések lebontatlan részei, sehova nem vezető lépcsők, amiket nem volt érdemes elbontani a kiköltözéskor. Mára már nem maradtak álló falú házak, és sajnos a templomok és tornyok is összedőltek a vízben. A katolikusoké ezelőtt három évvel.
A falu hagyományossá vált megemlékezésén, augusztus elején bebizonyosodott:
Augusztus első szombatján immár 27. alkalommal találkoztak a még élő bözödújfalviak s a már nem élők leszármazottai az egykori falu emlékhelyén, a házakat megelevenítő kopjafasorok mellett. Akkor Sükösd Árpád egykori lakos egy tervről számolt be, amelynek megvalósításához, kivitelezéséhez az adakozó kedvű embereket szólította meg.
amelynek látványtervei el is készültek már. Ez a templom biztosítaná, hogy az egykori település ne merüljön feledésbe akkor sem, amikor kihal az utolsó, valamikori lakos is. E kezdeményezés kivitelezésére most van megfelelő alkalom, hisz a leengedett tó vízszintje kedvező az építkezési munkálatokhoz. Ő maga 10 ezer eurót ajánlott fel erre a célra.
A polgármester is elmondta: a munkálatok az őszre készülnek el a vízügyiek hídjánál, s akkor kezdődik el a feltöltés. Ez akár két évet is eltarthat, ha az időjárás kedvezőtlen lesz a feltöltődéshez. Ezt kell kihasználni. Csakhogy
Amiből eddig 12–13 ezer gyűlt össze. Ezért van szükség a jókedvű és jószívű adakozókra. Ha lesz pénz, akkor lesz újra templom. A vízben. Ami örök mementóul áll majd egy magyar falu elpusztításának emlékére.
Fotó: Csibi Attila Zoltán / Facebook
Adakozni lehet
Aki hozzájárulna a templom visszaépítéséhez, megteheti a Transilvania Banknál nyitott számlákon. Lejben a RO26BTRLRONCRT0257533801, forintban a RO86BTRLHUFCRT0257533801, euróban a RO73BTRLEURCRT0257533801 számlaszámokon lehet adományozni (a számlatulajdonos a Bözödújfaluért Egyesület – Asociația Bözödújfaluért, SWIFT-kód: BTRLRO22). De az adományokat az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastélyban, vagy a kőrispataki szalmakalap-múzeumban kihelyezett adománydobozokba is be lehet tenni.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
szóljon hozzá!