
A változások kedvezően érintik a marosvásárhelyieket
Fotó: Gecse Noémi
Megváltozik csütörtöktől a Brassó és Budapest között közlekedő Hargita Intercity vonat útvonala és menetrendje – a változás a Brassóból Budapestre reggel induló, illetve a Budapestről Brassóba tartó, este Csíkszeredába érkező szerelvényeket érinti.
2018. január 10., 19:252018. január 10., 19:25
2018. január 10., 19:252018. január 10., 19:25
A módosítás következtében a Hargita IC Marosvásárhelyt is útba ejti, annak érdekében, hogy a marosvásárhelyiek is közvetlen vonatjárattal utazhassanak a magyar fővárosba és vissza. Korábban volt egy Marosvásárhelyről induló vasúti kocsi, amelyet a szerelvényhez csatlakoztattak, de ez tavaly december 10-től már nem közlekedik.
A változtatás értelmében a Hargita IC egy szakaszon más útvonalon halad, azaz Budapest felé a Déda – Szeretfalva – Bethlen – Dés – Szamosújvár – Kolozsvár vonal helyett a Déda – Marosvásárhely – Székelykocsárd – Aranyosgyéres – Kolozsvár szakaszon, visszafelé is ugyanott jön. Az útvonal módosítása a menetrendben is változást jelent, a reggeli órákban közlekedő,
Párja, a 367-2-es számú, amely reggel Budapestről indul,
Szintén változott kissé a Budapest és Brassó között közlekedő Corona IC menetrendje is, amely
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!