
Imre Gábor vezeti ezentúl az ifjúsági szervezetet
Fotó: Facebook/UIET
Imre Gábor lett az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET) új elnöke. A szervezet február 16-án tartotta tisztújító ülését a székelyudvarhelyi Bocskai Házban.
2018. február 19., 20:292018. február 19., 20:29
2018. február 19., 20:292018. február 19., 20:29
Fancsali János leköszönő elnök beszámolója után Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az UIET korábbi alelnöke a kezdetekről mesélt a jelenlévőknek. Ezt követően a hatvanfős küldöttgyűlés negyvenhat jelenlévő tagja negyvenhárom igen szavazattal adott bizalmat Imre Gábornak. Az UIET új elnöke programtervezetének ismertetése után kijelentette,
Az eseményen egyébként kinevezték a szervezet új alelnökeit is: Bíró Istvánt, Csányi Attilát, Czika Arnoldot, Dávid Endrét, Tornai Szilárdot és Zsidó Károlyt.
A találkozó részeként két újabb tagszervezettel bővült az UIET: csatlakozott az udvarhelyszékiekhez a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület és a Tegyünk Egymásért Egyesület csapata.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Holtan találtak rá péntek délután a Bákó megyei Doftána (Dofteana) településről csütörtökön eltűnt 4 éves kisfiúra – közölte a megyei rendőrség.
Egy sérült medvét altattak el péntek reggel a brassói Salamon-kő környékén – közölte a város polgármesteri hivatala.
Három minisztere lesz az RMDSZ-nek Siegfried Mureșan kormányában, amennyiben a parlament bizalmat szavaz az új kabinetnek. A szövetség a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Étolajgyárat épít Erdélyben egy mezőgazdasági szövetkezet megbízásából a KÉSZ Group – írja a profit.ro gazdasági portál nyomán az MTI.
Az idei első negyedévben 9444 lej volt egy romániai háztartás havi átlagjövedelme, 0,9 százalékkal kevesebb, mint az előző három hónapban; az egy főre jutó havi bevétel két százalékkal 3908 lejre nőtt – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
Több különböző méretű, számos feliratot tartalmazó dróndarabot azonosítottak a szakértők Suceava megyében, miután csütörtökön lezuhant egy drón. A hatóságok tájékoztatása szerint az összes darabot begyűjtik és szakértői vizsgálatnak vetik alá.
A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt pénteken 1 óra 33 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
szóljon hozzá!