Új aszfalt megyei útszakaszokon

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Fogytak a kátyúk a gyergyószéki utakon is az elmúlt időszak útjavításai során. A megyei úton végzett munkálatok eredményét csütörtökön leltározták fel, és vették át hivatalosan.

Pethő Melánia

2010. június 17., 17:422010. június 17., 17:42

2010. június 17., 17:472010. június 17., 17:47

Galéria

Ahol lehet, és az út állapota megköveteli, elvégezték az elmúlt időszakra előirányzott útburkolat-foldozásokat, illetve helyenként nagyobb területen is új aszfaltszőnyeg került a megyei utakon keletkezett gödrök helyére. A Hargita megyei tanács által finanszírozott útjavítások eredményeit csütörtökön vették át az illetékesek.

•  Fotó: Pethő Melánia Galéria

Fotó: Pethő Melánia

A terepszemlén Sófalvi László alelnök, a bizottság elnöke, Csiszér Botond Benedek útügyi igazgató, Bardócz László terepfelelős, a kivitelező cég részéről pedig Pál József ügyvezető igazgató vették szemügyre a foltozás eredményeit.

A helyszíni szemle a 126-os út (Vasláb–Szárhegy) ellenőrzésével kezdődött, többek között az Újfaluban lévő 320 méteres frissen aszfaltozott szakasszal. Idén is foltoztak, letakarították az átlagban 5 cm-es sárréteget, a településeken kívüli szakaszokon lekaszálták az út menti füvet, padkavágást végeztek, és újrafestették a hosszanti jelzéseket, illetve gyalogátjárókat. A nap folyamán még Tekerőpatakon, a  Ditrót Tölgyessel összekötő 127-esen, illetve a Ditró és Remete közti szakaszon is szemléztek.

Nem maradt el a Remete–Várhegy út, valamint egy Bélbori megyei útszakasz átadása sem. Az illetékesek elmondása szerint például a Ditró–Remete útszakaszon 400 méter aszfaltréteget terítettek le, a 153D útvonalon pedig a hidat aszfaltozták le, ami 200 négyzetméternyi aszfaltot jelent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián

A Magyar Tudomány Napja alkalmából kétnapos történészkonferencia kezdődött kedden a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban. A közel ötven éve elindított rendezvény idén is neves előadókat, tartalmas előadásokat hoz a közönségnek.

Román–magyar határkérdés a gyergyószentmiklósi történészkonferencián
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson

Történészkonferenciát szerveznek a Magyar Tudomány Napja tiszteletére a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtárban november 3–4-én Az önálló magyar nyelvű oktatásért címmel.

Történészkonferenciát szerveznek Gyergyószentmiklóson
2026. október 30., péntek

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit

Folytatják szombaton a Bucsin-tetőn eltűnt Forró Lajos keresését: a család a hivatalos kutatás lezárása után önkénteseket vár délelőtt 10 órára a Bucsin-tetői sípályához, hogy kisebb csapatokban átvizsgálják a környező területeket.

Civil összefogással keresik tovább a Bucsinon eltűnt idős férfit
2026. október 30., péntek

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen

Hatalmas tűz ütött ki egy lakóháznál Maroshévízen, az 1918. December 1. utcában. A helyszínen hivatásos és önkéntes tűzoltók több órán keresztül küzdöttek a lángokkal péntek hajnalig.

Nyolc órán keresztül küzdöttek a lángokkal Maroshévízen
Hirdetés
2026. október 30., péntek

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit

Hivatalosan is befejeződött az eltűnt 88 éves férfi keresésére indított akció. Az utolsó hivatalos keresést október 28-án, szerdán tartották, amelyben rendőrök, csendőrök, tűzoltók, hegyimentők és önkéntesek vettek részt.

Minden erőfeszítés ellenére sem találták meg az eltűnt idős férfit
2026. október 29., csütörtök

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit

Jóváhagyta a gyergyószentmiklósi képviselő-testület a kulturális tevékenységekre pályázó civil szervezetek támogatási listáját. A helyi költségvetésből összesen 237 511 lejt ítéltek oda tizennyolc pályázatra.

Több pénzre pályáztak, mint amennyit ki tudnak osztani: mindenkitől lecsípnek egy kicsit
2026. október 28., szerda

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában

Csütörtökön 9 és 15 óra között áramszünetre kell számítani Gyergyóalfalu több utcájában az elektromos hálózaton végzett munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.

Áramszünet lesz Gyergyóalfalu több utcájában
Hirdetés
2026. október 28., szerda

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén

A Kossuth Lajos utcában zajló munkálatok során keletkezett meghibásodás miatt átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklóson, a Batthyány Ignác-iskola bentlakása és a Robi Konyha környékén.

Átmenetileg szünetelhet a távhőszolgáltatás Gyergyószentmiklós egy részén
2026. október 28., szerda

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen

Már harmadszorra riasztották a tűzszerészeket a Hargita megyei Salamás községhez tartozó Gyergyóhodosra, ahol újabb lőszermaradványokat találtak.

Harmadik napja találnak lőszereket egy Hargita megyei településen
2026. október 27., kedd

Lövedékekre bukkantak a földgázvezeték lefektetése közben

Kilenc, a második világháborúból származó, 45 milliméteres páncéltörő lövedéket találtak kedden a Hargita megyei Gyergyóhodoson, a földgázvezeték lefektetése közben. A lőszereket a tűzszerészek elszállították.

Lövedékekre bukkantak a földgázvezeték lefektetése közben
Hirdetés