
Fotó: Barabás Ákos
Új helyszínen zajlik idén a második Udvarhelyszéki Vágta zeteváraljai futama vasárnap, július 26-án. A lovasok már szombat délután fél hatkor felvonulnak Zetelakáról Zeteváraljára, ahol részt vesznek a legnagyobb székely zászlónál az új kék-arany lobogó felvonásán.
2015. július 22., 14:492015. július 22., 14:49
A parasztvágta ügyességi versenye vasárnap reggel kilenc órakor kezdődik, ezúttal mintegy kilencszáz méteres pályán kell bizonyítaniuk a falusi lovasoknak. Az ügyességi verseny után rönkhúzással vetélkednek, valamint lovaik szépségét is összemérhetik a részvevők.
A futamon a kisebbeket jurtában zajló gyerekfoglalkozásokra várják, a nagyobbaknak pedig lesz önvédelmi oktatás, illetve off-road bemutató. A vágta korábbi, székelyderzsi futamát az időjárás miatt megszakították, ugyanis a szakadó eső feláztatta az agyagos talajt, így a lejtős pálya baleseti kockázattal járt. Végül törölték a futamot az Udvarhelyszéki Vágta csapatversenyéből, így csak négy forduló eredménye számít a végső rangsorolásban.
A csapatversenyben jelenleg a farkaslaki trió vezet, második helyen áll a homoródalmási csapat, harmadik pedig az oklándi páros. A zeteváraljai előfutamra a belépő ára tíz lej, a tizennégy év alatti gyerekeknek pedig díjmentes. A székelyderzsi futamra jegyet váltott nézőknek nem kell fizetniük, amennyiben felmutatják a korábban vásárolt jegyet vagy karszalagot.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!