Volt tanítóikat ünnepelték a székelyszentlélekiek

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Régi tanítóikat, nevelőiket ünnepelték, róluk emlékeztek meg a székelyszentlélekiek az immár harmadik alkalommal megszervezett falunapokon, augusztus 10-én és 11-én, a helyi általános iskola udvarán. A kétnapos rendezvény a tavalyinál változatosabb, színesebb programot kínált az érdeklődőknek.

Bálint Kinga Katalin

2013. augusztus 11., 18:512013. augusztus 11., 18:51

2013. augusztus 11., 19:092013. augusztus 11., 19:09

Mint Balázs László szervező elmondta, minden évben fontosnak tartják felhívni a közösség figyelmét egy-egy hivatás helyi képviselőire. Tavaly az ácsok, kőművesek életpályáját díjazták oklevéllel, idén elsősorban a közösség idős tanítóit, nevelőit ünnepelték. A vasárnap délben kezdődő, humortól, a méltatottakkal kapcsolatos anekdotázástól sem mentes díjazáson hat régi tanárt, tanítót, valamint Mihály Edit jelenlegi igazgatót, „a régi hagyományok folytatóját” jutalmazták emléklappal és tapssal. Külön méltatták Boldizsár Mária nyugalmazott tanítónőt, aki éppen hatvan éve lakik a faluban, s ezért, Balázsi Dénes egykori tanár szerint „szentlélekibb sokaknál”. A tanítónő Székelyszentléleken kezdte meg, és fejezte be tanári pályafutását – tiszteletére róla készült fotókiállítást rendeztek.

Mint Geréb Péter, Farkaslaka község alpolgármestere kijelentette, a faluünnep jó alkalom arra, hogy mindenki bemutathassa, amihez ért. Ennek megfelelően az ünnepségen nagyrészt helyi és környékbeli gyerekek, fiatalok léptek fel, előadásaik során nagy hangsúlyt fektetve azok népies voltára. A rendezvény kezdetén, szombaton délután öt órától Balázsi Dénes, a falu díszpolgára és Szente Gyula építész tartott előadást, akik a hagyományok ápolásának, továbbá a székely falvakban a népies jelleg megőrzésének fontosságát hangsúlyozták. „A régi házaknak lelkük van” – jelentette ki az építész. Hozzáfűzte, sok településen lebontották a hagyományos falusi házakat, hogy modernebbeket építsenek helyükbe. „Az eredmény egy olyan székely falu, amely már nem igazi székely falu” – egészítette ki, megjegyezve továbbá, hogy a népies jelleg visszaállítása a turizmus fellendülését is eredményezheti. „A magyarság mostanában kezd felébredni, visszatérni a régi hagyományokhoz, értékekhez” – zárta beszédét.

Az előadást követően, mintegy a mondanivaló bizonyításaként a Dr. P. Benedek Fidél-iskola földszinti osztálytermében megnyitották Kovács Ilona helyi képzőművész kiállítását. A tárlaton festményeket, festett használati és dísztárgyakat, gyöngyből fűzött különlegességeket, ékszereket, valamint varrottasokat tekinthettek meg az érdeklődők. A kiállító művész elmondta, üvegfestéssel, bogozással és más kézműves technikákkal is foglalkozik, s mindegyiket egyformán szereti. Beismerte, minden nap kézimunkázik, jóformán emlékezetből, ugyanis nem lát túl jól.

A kétnapos rendezvényen idősek és fiatalok is találhattak kedvükre való programot, hiszen utcabajnokság, humoros előadások, ügyességi versenyek és koncertek is zajlottak a falunapokon, valamint hajnalig tartó bulik a helyszínen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés