Egy nap alatt több ezerszer nézték már meg a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum volt diákjai által készített videót, amelyben az egykori tanulók az iskola megmentését kérik alma materjük nevében.
2017. január 04., 18:542017. január 04., 18:54
„Egy iskolának neveznek, egy intézménynek, ahol mindennap vidáman zajlik az élet, egyszerűen így becéznek: Peda” – így kezdődik az a film, amelyet múlt héten készített a Benedek Elek Pedagógiai Líceum néhány volt diákja, akiket sokakhoz hasonlóan felháborított a város oktatásihálózat-módosítása kapcsán felvetett ötlet, miszerint megszűnhet az iskola természettudományok osztálya, illetve önálló jogi státusza.
„A Mentsük meg a Benedek Elek Pedagógiai Líceumot! című kampányfilm ötletgazdája Kolumbán Zsolt volt, a szöveget pedig Pál Emese írta. Zsolt kért fel, hogy segítsek a videó elkészítésében és szerepeljek is benne. Elvállaltam, mert tizenkét évig tanultam a Pedában, a szöveg is tetszett, valamint az ötlet, amit szerettek volna megvalósítani” – mondta Bedő Erika, a film készítője. Az egykori diákok múlt héten találkoztak alma materjüknél, Erika pedig a hétvégén vágta össze az alkotást.
„A figyelemfelkeltésen túl az volt a cél, hogy megmutassuk, nemcsak a jelenlegi tanulóknak fontos a Benedek Elek Pedagógiai Líceum megmaradása, hanem a volt diákoknak is, mert a pedások diákéveik után is egy összetartó családot alkotnak. Úgy éreztük, kötelességünk tenni valamit, és ahhoz, hogy meghallják szavunkat, a médiához kell fordulnunk” – fogalmazott Bedő Erika.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a már megnyert pályázat részeként közösen vásárolhasson buszokat Fenyéd és Székelyudvarhely. A városvezetés vészforgatókönyveket állított össze a beruházás megmentéséért.
Három utca és két jelentős középület modernizálási terveit hagyták jóvá a székelyudvarhelyi tanácsosok a februári ülésükön, csütörtökön. Mindemellett a helyi adók esetleges csökkentéséről is szó esett.
Áramszünet lesz Farkaslaka számos háztartásában február 27-én, pénteken 9 és 17 óra között.
Forgalmi átszervezések előtt áll a szombatfalvi városrész. A Lejtő utca egy részének egyirányúsítása, a teherforgalom irányának pontosítása és a jelzőlámpák visszaállítása mellett a városközpont jövőbeni, „shared space” alapú átalakítása is szóba került.
Lángok csaptak fel egy melléképületben Székelyudvarhelyen szerda késő este.
A barátság erejéről szól a Barátságunk története című új mesejáték, amelyet a Tomcsa Sándor Színház és az Udvarhely Néptáncműhely közösen visz színpadra Székelyudvarhelyen. Az összművészeti előadás bemutatóját szombaton tartják.
Távolságtartásra intenek a Sóskúton tanyázó medvecsalád miatt. A két bocsával pihenő anyamedve ugyan közel, mintegy 30–40 méterre húzódott meg a diákszállótól, de eddigi viselkedése alapján nem keresi az emberek társaságát és nem mutat agressziót.
Kápolnási Zsolt történész Székelyudvarhely és Budapest a millenniumi ünnepségek hevében (1896) címmel tart előadást február 26-án Székelyudvarhelyen.
A város egyik legnagyobb tudományos rendezvényévé nőtte ki magát a Székelyudvarhelyi Kórház Napok: a harmadik kiadást március 4–7. között tartják. Idén is külön napot szentelnek a prevenciós, lakosságnak szóló programoknak.
Szigorú figyelmeztetést adott ki a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság: a bevizsgált közkutak és források kevesebb mint 10 százaléka rendelkezik mindenki számára iható vízzel. Nitráttartalom vagy a bakteriális fertőzöttség miatt tilos a fogyasztás.
szóljon hozzá!