
Fotó: Lukácsi Lehel
Újból több méter magas szeméthegy gyűlt fel a Budvár-negyedi tömbházak körül, az út melletti konténer viszont üresen tátong. Az elmúlt évben többször, idén eddig egyszer szállították el szervezett akció formájában a szemetet, de ismét nagytakarítást terveznek, amire várhatóan jövő héten kerül sor.
2014. november 13., 11:202014. november 13., 11:20
Ám mintha nyoma sem lett volna az eddigi kezdeményezéseknek – állapíthattuk meg a napokban a helyszínen járva, amikor is fotóskollégánk műszerét látva, következőképp reagált egy ott lakó: „Ne fényképözzék, hanem vitessék el a szemetet!”
Kétszer is összeszedték, illetve elszállították a Budvár-negyediek felgyűlt szemetét az elmúlt évben, melyre folyó évben is volt példa. Az elszállított szemétmennyiség – a takarítások ellenére – mondhatni állandó, idén is 400 köbméternyi hulladékot szedtek össze innen, valamint a Termés és Éltetőkút utcákból az ezzel megbízott hulladékgazdálkodási vállalat munkatársai – tudtuk meg Tóth Lászlótól, az AVE Harghita Kft. ügyvezető igazgatójától. A költségeken a szállító és a polgármesteri hivatal osztozott.
Erőszakkal nem lehet integrálni senkit, bizonyíték erre az újabb bűzlő szeméthegy – magyarázta az ügyvezető, hozzátéve, hogy a kihelyezett két konténerbe még véletlenül sem került szemét, viszont a takarítási akcióknak annyi eredménye volt, hogy az ott lakók immár elvárják: a város évente takaríttassa ki lakhelyüket.
Vállalkozói közbenjárás
Mivel annyi a szemét, hogy kézi erővel lehetetlen összegyűjteni, ezidáig egy székelyudvarhelyi vállalkozás bocsájtott munkagépeket a takarítási akciót végzők rendelkezésére. László Endre, a vállalkozás igazgatója elmondta, hogy a tavalyi szemét kezelése 8–10 ezer lejre rúgott. Idén egy roma családdal egyezett meg, hogy építsenek kamrát a két tömbház közé – a felhúzott bódé környéke aránylag tiszta maradt, de a szemét nem tűnt el teljesen. A vállalkozó ettől függetlenül ígéretesnek tartja, hogy a közösség bevonásával segítsék őket.
Ismét takarítanának
Újabb nagytakarítást terveznek a Budvár utcában, várhatóan jövő hét közepére időzítik – számolt be Benedek Árpád Csaba alpolgármester, a Romaintegrációs Bizottság tagja. Megtudtuk ugyanakkor, hogy készülőben van egy ismeretterjesztő és népszerűsítő információs anyag, melyet a bizottság megelőzés céljából állít össze. Ezt jövőre szándékozzák szétosztani Székelyudvarhely tanintézeteiben.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!