
Tizennégy négyzetméterrel lett tágasabb a korondi fazekas élményműhely, ahol a nyári és téli szezon alatt számos hazai és külföldi turista ismerkedhetett meg a mesterség műhelytitkaival.
2015. július 15., 18:352015. július 15., 18:35
Internetes adománygyűjtéssel, illetve a helyiek adakozása révén gyűlt össze a korondi fazekas élményműhely bővítéséhez szükséges összeg. Az Életfa – Korondi Fazekas Szövetség által fenntartott műhelyben az érdeklődők a fazekasság és fafaragás, illetve más korondi kézművesség alapjait tanulhatják meg. Az épület azonban szűkösnek bizonyult a nagyobb külföldi és hazai csoportok fogadására. A bővítéshez szükséges összeget a Korond–Parajd Térség Természetvédelmi Gondnoksága (KORPA) és az Életfa Korondi Fazekasok Szövetsége a Project Harvest Hope (PHH), valamint a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) együttműködéséből született Unitárius Kaláka Alapnál pályázta meg, az online adománygyűjtésen adakozhattak a kezdeményezést támogatni kívánó személyek.
A tágasabb térnek köszönhetően most már nagyobb csoportok is látogathatják, de akár táborok helyszíne is lehet az élményműhely. Jelenleg egy hagyományos korong áll a látogatók rendelkezésére, amellyel a déd- és nagyapák dolgoztak egykoron – magyarázta Józsa László, az Életfa – Korondi Fazekas Szövetség elnöke. Emellett egy önerőből vásárolt elektromos korongon a fazekasság mai formáját ismerhetik meg a kíváncsiskodók, továbbá formázógép, faragóasztal, valamint nyomtatóeszközök is vannak a műhelyben.
A fazekasszövetség elnöke elmondta, az épület karbantartását többnyire önerőből, valamint pályázatokon nyert összegekből végzik, így csak apró léptekben tudják megvalósítani elképzeléseiket.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!