Vidéken okoz gondot a postáshiány

Több vidéki településen is gondok vannak a postai szolgáltatások biztosításával, a személyzethiányra egyelőre sem a vállalat, sem a postai alkalmazottak szakszervezete nem talált megoldást. Etéd községben vannak a legnagyobb gondok.

Széchely István

2014. július 30., 09:232014. július 30., 09:23

A vállalatnál a múlt évben végrehajtott átszervezések után több udvarhelyszéki településen is gondok adódtak a postai szolgáltatások biztosításával, leginkább vidéken. A kialakult helyzet miatt az Etéd községben dolgozó mindhárom postás felmondott tavaly, azóta a gondok valamelyest rendeződtek, de jelenleg is csak két alkalmazottja van a helyi postának, ráadásul csak egyikük dolgozik teljes munkaidőben. A kézbesítéseket az udvarhelyi posta alkalmazottja végzi. A község falvai távol vannak egymástól, emiatt a szolgáltatások akadoznak, a küldemények késnek, a postások túlterheltek, megoldás azonban egyelőre nem is körvonalazódik, ugyanis a vállalat fővárosi központjából nem látszanak a helyi problémák.

A postánál alkalmazott számítások szerint valamivel több mint két teljes munkaidős állás lenne indokolt Etéd községben, a gyakorlatban azonban ez nem elegendő – vázolta a helyzetet Szabó István, a Hargita Megyei Postahivatal postafelügyelője, aki egyben a Postások Hargita Megyei Szakszervezetének is az elnöke. Az érdekvédelem álláspontja szerint a földrajzi viszonyok miatt három postaügynökség kellene a községbe, egy a községközpontba, egy másik Kőrispatakra, a harmadik pedig Küsmődöt és Siklódot látná el. Ezt azonban nem hagyták jóvá a vállalat fővárosi központjában, sőt korábban még a kőrispataki postaügynökség létrehozását is visszautasították. A szakszervezet a megyei posta vezetőségével közösen többször is próbált megoldást találni a helyzetre, mindeddig sikertelenül és továbbra sem körvonalazódik egy minden szempontból megfelelő javaslat.

Megoldhatatlan a helyettesítés

Korábban Homoródszentmárton községben is gondok voltak a szolgáltatások biztosításával, de azok végül megoldódtak, ám adódott helyette újabb, a szomszédos Homoródszentpálon. Ott hosszan tartó betegszabadságra kényszerült a helyi postás, azóta az udvarhelyi posta látja el a feladatokat, de ez csak kényszermegoldás. Ilyen esetekben korábban lehetőség volt arra, hogy a vállalat ideiglenesen alkalmazza a betegszabadságon levő postás valamely családtagját, ám egy törvénymódosítás miatt már erre sincs lehetőség, emiatt egyébként sok helyen a pihenőszabadságok kiadása is nagyon nehézkes – mondta el Szabó István.

Szabadságpénz már, üdülőjegy még nincs

A szabadságokkal kapcsolatban egy további panaszként azt is elmondta, hogy korábban a vállalatnál dolgozók szabadságpénzt is kaptak, de megszüntették a juttatást, egy törvénymódosításnak köszönhetően azonban üdülőjegyekre lennének jogosultak a postai dolgozók, ám ezeket sem kaphatják meg, mert azóta sem jelent meg a jogszabály alkalmazási módszertana.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés