Úgy várták, mint a szent lelket – mondhatnók az udvarhelyi jégpályanyitással kapcsolatban, ugyanis a városháza csupán kedden délután adott ki tájékoztatót a korcsolyapálya ötórai nyitásáról, mégis sokan elmentek kipróbálni a jeget.
2016. december 27., 19:282016. december 27., 19:28
2016. december 27., 19:542016. december 27., 19:54
Az általunk megkérdezett korcsolyázók azt mondták, internetről, Facebookról értesültek a lehetőségről, de olyan is volt, aki napok óta folyamatosan érdeklődött a pályaépítő munkásoktól, és kedden délelőtt közölték vele, már élezheti a korcsolyáját. A helyszínen a pálya üzemeltetői elmondták, még éjszaka is dolgozni fognak, hogy megfelelő legyen a jég.
Lesz korcsolyabérlési lehetőség, öltöző, büfé és forralt bor – a zene már dübörgött ottjártunkkor is. A korcsolyákat a tavalyi áron lehet bérelni, azaz egy órára 8 lejért. Két órára a felnőtteknek 12 lejt kell fizetniük a kikölcsönzött korcsolyáért, a gyerekeknek pedig 10 lejt – tudtuk meg Bodó Jenőtől, a Kero Bike tulajdonosától. A korcsolyapálya hivatalos nyitásrendjéről szerdán ad ki tájékoztatót a városháza.
Bencze István, a Nagygalambfalvi Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulója tegnap állt először jégpályára, de nagyon tetszett neki a hangulat, és az is, hogy van zene. Elmondta, nem tudott semmit a korcsolyapálya nyitásának körülményeiről, délelőtt arra járt, és megkérdezte, mikor lehet jönni, így értesült a kétórás ingyenes próbakörről.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!