Véget vetnek a veszélynek

Hozzáláttak a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tetőzetének felújításához. Már húsz éve omladozik az épület fedele, azonban eddig nem sikerült rendbe hozni. Két évvel ezelőtt egy nagyobb vakolatrész a bejárat elé zuhant, szerencsére nem sérült meg senki. Azóta egyre rosszabb állapotba került, tavaly omlásveszély miatt le kellett zárni a gimnázium előtti kis teret.

Pál Gábor

2012. november 18., 19:322012. november 18., 19:32

2012. november 18., 20:042012. november 18., 20:04

 

Majdnem mindent kicserélnek a Tamási Áron Gimnázium tetőzetén. A több mint százéves épület (1909-ben kezdték el építeni és 1911-ben fejezték be) fedele húsz éve kezdett el omladozni. Egyre rosszabb állapotba került. Két éve csak a szerencsén múlt, hogy nem tartózkodott senki a bejáratnál, amikor egy tanítási nap reggelén leomlott egy körülbelül tíz kilogrammos vakolatrész, ami akár egy embert is megölhetett volna. Tavaly védőszalaggal és omlásveszélyt jelző táblákkal figyelmeztették az arra járókat a problémára.

Nem csak kívül vannak gondok

Laczkó György, a tanintézet vezetője honlapunknak elmondta, nem csak az épület külső részén jelentkeztek a tönkrement tetőzet miatti veszélyek. Egyes osztályokban beázott a mennyezet, így ott időszakosan kellett javítgatni, mivel a plafon is kezdett omladozni.

Már nekiláttak a munkálatoknak

Pénteken a kivitelező cég (a liciten nyertes Harbau Kft.) munkatársai szemügyre vették a terepet, és hétfőn már neki is fognak a tetőzet felújításának. A munkálatok első fázisában letakarítják a padlásról a törmelékeket. Előzetes felmérések alapján mintegy 500 ezer lejbe fog kerülni a felújítás. Ebből az összegből kicserélik azkat a tartógerendákat, amelyek elkorhadtak, új cserepek kerülnek a tetőre, és más bádoglemezeket tesznek rá.

A bérből fizetik ki a felújítást

A székelyudvarhelyi önkormányzat bérli ez épületet a római katolikus egyháztól. Laczkó György közölte, hogy a felújítási munkálatokat ebből a bérből kell majd kifizetniük. Évente 150 ezer lejt kell adjon a város a Tamási Áron Gimnázium három épületének bérléséért (a Baróti Szabó Dávid utcai főépület, a Márton Áron téri bentlakás és az Iskola utcai épületért). Az iskola igazgatója elmondta, ígéretet már kapott a városatyáktól, hogy az önkormányzat négy évre előre kifizeti a bért az egyháznak, amiből majd fedezni tudják a költségeket, és remélhetőleg ez valóra is válik.

Ha minden jól működik, és az időjárás is kedvező lesz, a kivitelező akár már jövő év áprilisára befejezheti a gimnázium tetőzetének felújítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés