
Fotó: Haáz Vince
Újjáépítési terv kidolgozását kéri a bányakatasztrófa által sújtott erdélyi Parajd és térsége számára a kormánytól a korrupcióellenes megmozdulásokat szervező Declic közösség. Az online petíciót eddig több mint tízezren írták alá.
2025. október 16., 16:532025. október 16., 16:53
A romániai korrupcióellenes harcban nagy szerepet játszó, több mint egymillió tagot számláló civil szervezet az MTI-nek küldött csütörtöki közleményében azt kéri Ilie Bolojan miniszterelnöktől, hogy a kormány vállalja fel Parajd és térsége újjáépítési tervének koordinálását.
A Declic emlékeztet: öt hónappal azután, hogy a Korond patak elárasztotta a sóbányát,
Eközben az intézmények konkrét intézkedések helyett egymásra hárítják a felelősséget – írták.
Emlékeztetnek, hogy a parajdi sóbánya elárasztásával több ezer ember munkahelye és fő jövedelemforrása került veszélybe. Mint fogalmaznak, azóta a helyzet „csak romlott”, és
A civil szervezet szerint eközben a román állam illetékes szervei és intézményei már ötödik hónapja egymásra hárítják a felelősséget, és megfeledkeznek arról, hogy integrált helyreállítási tervet dolgozzanak ki, mely hosszú távon javítaná a lakosok életkörülményeit.
„A Declic ezt nem nézheti tétlenül! A közösség már több mint 10 000 tagja kéri, hogy Románia kormánya vállalja tulajdon állampolgáraival szembeni alkotmányos felelősségét, tegyen eleget kötelességeinek, és vállaljon központi szerepet Parajd térsége újjáépítési tervének kidolgozásában” – fogalmaz közleményében a Declic.
A közlemény idézi Szakáts Istvánt, a Declic „SOS Parajd!” kampányának koordinátorát, aki szerint
A koordinátor szerint a kormánynak központi szerepet kell vállalnia egy átfogó újjáépítési terv kidolgozásában.
Az SOS Praid! SOS Parajd! nevű kampányt eddig több mint tízezren írták alá. A petíció szerzői ebben azt is szóvá teszik, hogy
„A helyzet súlyossága ellenére az államnak nincs átfogó helyreállítási terve a parajdi katasztrófahelyzet rendezésére. Egy ilyen terv végrehajtásához nem elég a különböző szervek és intézmények beavatkozásaira hagyatkozni, hanem egységes koncepcióra és központi koordinációra van szükség” – áll a petícióban.
A szombati áramkimaradás miatt több udvarhelyszéki településen a vízellátás is szünetelt, a szolgáltatás helyreállításán azonban folyamatosan dolgoznak – közölte vasárnap a Harvíz. A víztartályok feltöltését generátorok segítségével biztosítják.
Zajlik a belső ajtók cseréje, a falak szigetelése és a padlófűtés kialakítása a székelyvarsági központi óvodánál, ahol jobb körülmények várják a gyerekeket a következő tanévtől. Mindemellett a Tisztás tanyarészi óvodánál is felújítást terveznek.
Magasfeszültségű hálózati meghibásodás akadályozza a Harvíz működését, emiatt az egész udvarhelyszéki vízellátási zónában fennakadások alakulhatnak ki – közölte szombaton a szolgáltató.
Leterítették az első réteg új aszfaltot a 137-es megyei út azon kis szakaszán, az ocfalvi eltérő környékén, amelyet a korábbi felújításkor kihagytak. A bicikliút hiányzó részét is pótolták.
Pénzt kell elkülönítsen a székelyudvarhelyi önkormányzat a szejkefürdői mofettánál feltörő gázok kielemzésére, ugyanakkor a szivárgás pontos helyét is meg kell még állapítani. A helyszínt továbbra sem szabad megközelíteni.
Ellenőrzést tartottak szerdán Székelykeresztúron a rendőrök és több hatóság munkatársai, akik üzleteknél és cégeknél vizsgálták a kereskedelmi, munkaügyi, fogyasztóvédelmi és őrzési előírások betartását. Összesen több mint 50 ezer lejre bírságoltak.
Láthatóvá vált a Szent László-legenda töredéke és Jézus szenvedéstörténetének három jelenete az agyagfalvi református templomban, amely átfogó felújításon esett át. A beruházás történelmi, lelki és turisztikai szempontból is jelentős.
Vasúti pályafelújítási munkálatok miatt augusztus közepén vonatpótló buszok szállítják az utasokat a Székelyudvarhely–Segesvár vasútvonalon.
Tizenkettedik alkalommal szervezik meg a Nyikómalomfalvi Hagyományőrző Kézműves Tábort, ahol a gyerekek a székely népi hagyományokkal, kézműves mesterségekkel és különböző művészeti foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg augusztus 10. és 14. között.
Új finanszírozási szerződést írt alá Székelykeresztúr önkormányzata és a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség a vállalkozói inkubátorház megvalósítására. A korábban meghiúsult projektet most új pályázati ciklusban indítják újra.
szóljon hozzá!