Újabb partnerrel és három kisvárossal bővült az SZKA programja

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A Merkúr Áruház és a Szuper üzletek, valamint a Réka gyógyszertár mellett szeptembertől újabb üzletekben is használható lesz a Közösségi Kártya: a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány programjához új partnerként csatlakozott a Harmopan Rt.. Az SZKA és partnerei egyébként ősszel további újdonságokkal és nyereményjátékkal is díjazzák a hűséges kártyahasználókat, illetve a programhoz most csatlakozókat.

Kovács Eszter

2015. szeptember 03., 21:582015. szeptember 03., 21:58

A  2009 óta működő Közösségi Kártya-program három pilléren áll, ahol mind a vásárlók és a vállalkozók, mind a helyi közösségek „jól járnak”, mondta el Csáki Rozália, a Közösségi Alapítvány ügyvezetője. „Az új cég csatlakozása örvendetes, hiszen egy újabb közösségi vállalkozó kötelezte el magát arra, hogy azokon a településeken, ahol vállalkozása működik, a helyi közösség fejlesztését is segíti” –magyarázta.

A Harmopan Rt. székelyudvarhelyi üzletei mellett ugyanakkor szeptembertől Szentegyházán, Székelykeresztúron és Gyergyószentmiklóson, azaz összesen nyolc vidéki üzletben lehet még használni a Közösségi Kártyát. „Cégünknél korábban is kiemelt szerepet kapott a társadalmi felelősségvállalás – tavaly féléves programmal támogattuk Böjte atya gyermekotthonait –, a különböző rendezvények mellett azonban szeretnénk nyitni a helyi civil szféra felé is. A Közösségi Kártya-programhoz való csatlakozás erre egy jó lehetőség, így termékeinkkel hozzájárulhatunk a közösség fejlesztéséhez” – mondta el Somodi Kinga, a Harmopan Rt. marketing-képviselője. Az újonnan megkötött megállapodás értelmében a Harmopan üzleteiben két százalékos kedvezményben részesül a kártyát használó vásárló, és a vásárlás értékének egy százaléka az SZKA közösségi alapját gyarapítja. Az így összegyűlő közösségi alapról – mint az már megszokott – a helyi közösségek döntenek, az összegeket az érintett közösségek javára fordítja az SZKA. „Célunk természetesen az, hogy a három kisvárosban olyan helyi, erős civil partnerre találjunk, amely átvenné a program lebonyolítását” – hangsúlyozta Csáki Rozália.

A program partnerei ugyanakkor szeptembertől megjutalmaznák a tudatos és hűséges kártyahasználókat: az elkövetkező három hónapban havonta 3–3, egyenként 150 lej értékű, a Harmopan Rt. és a Merkúr Áruház által biztosított ajándékcsomagot sorsolnak ki az ebben az időszakban Közösségi Kártyát igénylők, illetve adataikat online frissítők között.

Újdonság továbbá, hogy önálló honlapot kapott a Közösségi Kártya-program: a www.kk.szka.org oldalon most már online is lehet Közösségi Kártyát igényelni, illetve azok, akiknek már van kártyájuk, itt frissíthetik személyes adataikat, amennyiben azok megváltoztak. „Kártyaigénylésnél be kell jelölni azt a partnerüzletet, amelyet a vásárló leggyakrabban látogat, és maximum egy héten belül ott veheti majd át az igényelt Közösségi Kártyát” – sorolta az alapítvány ügyvezetője. A honlapon egyébként a 2009-ben indított programmal kapcsolatos minden információ elérhető.

A küküllőkeményfalvi fagylaltgyárhoz hasonlóan egyébként a Harmopan Rt. is partnerségre lépett a Székelyföldi Legendáriummal. Új termékük, a Likaskő rajzfilmből ismert Csetlik nevére keresztelt – és a legendás figurával díszített –, kívül-belül csokis nápolyi szelet a közeljövőben jelenig meg az udvarhelyszéki üzletekben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés