
Fotó: Farkas Antal
Nem csitulnak a kedélyek a bethlenfalvi lakossági fórumot követően – információink szerint Gálfi Árpád önkormányzati képviselő ellen feljelentést tett az a Termés utcai család, amely miatt a környék lakói összefogást kezdeményeznek.
2014. november 11., 13:072014. november 11., 13:07
Székelyudvarhely főügyésze, Viorel Oace portálunknak megerősítette, Gálfi ellen uszítás és fajgyűlölet miatt tettek feljelentést Gáborék az ügyészségen, amit az ügyész a székelyudvarhelyi rendőrségnek továbbított kivizsgálásra. Gálfi Árpád tőlünk hallott először a feljelentésről, ugyanakkor nem tudta elképzelni sem, hogy milyen indokokat hozhattak fel ellene.
„Több falubelim ötlete volt az összefogás. A fórum megszervezése nem lehet uszítás, még csak nem is kezdeményeztem, és a békés megoldások reményében tartottuk meg” – magyarázta az önkormányzati képviselő, majd rámutatott, hogy a fórumon is a Termés utcai romák tiltakoztak a leghevesebben a Gábor család ellen.
„Ellenük nem tehettek feljelentést fajgyűlölet miatt, s úgy vélem, kézenfekvő volt számukra, hogy engem vádoljanak” – egészítette ki. Gálfi úgy vélte, alaptalanok a vádak, ugyanis senkit nem kellett uszítani, hogy az összejövetelen kifejtse véleményét, másrészt pedig éppen hogy támogatja a Termés utcai romákat erőfeszítéseikben, megszabadulni a szóban forgó család garázdálkodásaitól. Bethlenfalva lakosságának egyébként nincs semmi baja a Termés utcai romákkal – tette hozzá.
Bizottság fogja kezelni az ügyet
A fórumon kérdőre vont hatóságok – rendőrség, polgármesteri hivatal – úgy tűnik, végre konkrét lépéseket is tettek a Termés utcai probléma megoldása érdekében, számolt be az önkormányzati képviselő, elmondva, hogy múlt héten Bunta Levente polgármester – ígéretét teljesítve – létrehozott egy bizottságot erre a célra. Vezetőnek az alpolgármestert, Benedek Árpád Csabát bízta meg, és az ellenzéki frakciókat is felkérte, hogy nevezzenek ki két-két személyt a bizottság tagjainak sorába.
A polgáriak Gálfit, valamint Orbán Balázst delegálták, míg a Néppárt küldöttei Zakariás Zoltán és Jakab Attila lesznek. Jakab portálunknak azt mondta, bíznak a bizottság munkájának eredményében, de úgy vélik, csak alaposan mérlegelt és felelősségteljes határozatok érhetnek el eredményt. Az újonnan alakult bizottság első ülését szerdán, november 12-én délre hívták össze.
Gálfi nem érti, milyen alapon jelenthették fel
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!