Félmilliónál is több vendégével a parajdi lett az országos bányavállalat leglátogatottabb sóbányája tavaly. A jövőben bővítenék a létesítmény turistarészlegét, három éven belül egy újabb szintet nyitnának meg a látogatók előtt.
2016. február 11., 20:322016. február 11., 20:32
Tavaly 570 ezer látogatója volt a parajdi sóbányának, 45 ezerrel több, mint 2014-ben – nyilatkozta Ilie Colorian, a létesítmény turistaszolgálatának vezetője az Agerpres hírügynökségnek. A statisztikák szerint a többség egynaposra tervezte a látogatást, de 265 ezer személy öt vagy ennél több napig is visszajárt a bányába. Sebestyén József igazgató szerint a rekordlátogatottság a parajdi élményfürdőnek és strandnak is köszönhető. Az igazgató jövőbeni nagy terveikről is beszámolt.
Új szintet nyitnának meg két-három éven belül egy nagyszabású befektetés részeként, melynek első lépése a strand újjáépítése volt. Már elkészült a bejárat az új szintre, amely a meglévő alatt van, az összekötőút kialakításából még 50 méter van hátra – magyarázta Sebestyén József. Eddig csak függőleges, technikai járat vezetett oda, most pedig akár autóval is le lehet jutni. Az elkövetkezőkben biztonságossá kell tenniük a harmadik szintet, lefejtik a tárna falairól a veszélyes sódarabokat, valamint kitakarítják a tízezer négyzetméteres területet – mondta el az igazgató, hozzáfűzve, hogy becslése szerint ezt idén nem tudják befejezni. A veszélyforrások felszámolása után komfortossá teszik az új szintet, a tervek szerint mindennel felszerelik, ami ahhoz szükséges, hogy a turisták jól érezzék magukat a bányában.
Mivel a turisták igénye is folyamatosan változik, nincs végérvényesen eldöntve, pontosan mi lesz az új szinten, viszont elárulta, hogy a látványterv része egy korcsolyapálya, valamint mászófalak is, de lesz könyvtár és diszkó is. Az igazgató szerint kihívás lesz megteremteni az átjárást a három szint között, vélhetőleg lifttel vagy mozgólépcsővel teszik egyszerűbbé a turisták mozgását a bányában.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!