
Fotó: Barabás Ákos
Károlyi Gyöngyvér Márta, a világhírű Károlyi tornaedző-házaspár Udvarhelyről származó tagjának adták át az idei Szent István-napok ünnepségsorozaton a város kulcsát, ezzel elismerve a munkásságát, amellyel Székelyudvarhely jó hírét öregbítette. A csütörtökön megkezdett ünnepségsorozat bőséges és színes programmal szólította meg a különböző generációkat.
2015. augusztus 23., 12:332015. augusztus 23., 12:33
2015. augusztus 23., 12:552015. augusztus 23., 12:55
Az új kenyért megszentelésével és megáldásával kezdődött idén a hatodik kiadását megért Szent István-napok ünnepségsorozat, amelyet Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala rendezett. A Márton Áron térről a hivatal Szent István termébe költöztették át a szervezők a csütörtök esti programot, hivatkozva a rossz időjárásra. A városháza udvarán fúvószene fogadta a népes ünneplő közönséget, amelyiknek szűkösnek bizonyult az új helyszín, hiszen az érdeklődők többsége a folyosón rekedt. Az ünnepség nyitó mozzanataként a himnuszt énekelték el az összegyűltek, majd a város történelmi egyházainak képviselői, Gede Ildikó református lelkész, Kedei Mózes unitárius esperes és Balla Imre katolikus segédlelkész áldotta meg és szentelte meg az új kenyeret . Ezt követően Bunta Levente polgármester köszöntötte a ünneplő közönséget, rámutatva az ünnepek fontosságára. A polgármester beszédében érintette a bevándorlók ügyét is, Szent István király Imre herceghez írt intelmeiből idézett, hangsúlyozva, hogy a mai Kárpát-medence értékeit kell megvédeni és továbbadni.
A város szimbolikus kulcsának átadása következett, a gesztussal a polgármesteri hivatal igyekszik évente elismeri egy olyan ember munkásságát, aki a város jó hírét öregbítve Székelyudvarhelyért és lakóiért tevékenykedett, vagy a város szülöttjeként eredményes karriert tudhat maga mögött. Idén Károlyi Gyöngyvér Mártának, a világhírű Károlyi tornaedző-házaspár Székelyudvarhelyen született és felnevelkedett tagjának munkásságát és eredményeit elismerve adta át Bunta Levente a városkulcsot.
„Károlyi Gyöngyvér Márta, a világhírű Károlyi tornaedző páros Udvarhelyről származó tagja
méltán érdemli meg az elismerést, hiszen az elmúlt évtizedek alatt férjével együtt bebizonyította, hogy felkészítési és edzési módszerei szó szerint aranyat érnek” – hangzott el az ünnepségen felolvasott laudációban. A híres Károlyi edzőpáros kilenc olimpiai bajnokot, tizenöt világbajnokot, tizenhat európai bajnokot és számos amerikai bajnokot készített fel.
„Ha Károlyi Márta és Béla szakmai eredményeit, megvalósításait címszavakban kellene összefoglalni, azt mondhatnánk, hogy több mint ötven év a női torna magas fokú művelésében, változatos felkészítési módszerek kialakítása, a különböző helyzetek és országok függvényében. 1976. és 2012. között eredményes részvétel tíz olimpián, illetve 1978. és 2014. között huszonöt torna világbajnokságon. Az általuk felkészített tornász lányok – románok és amerikaiak – összesen ötvenegy olimpiai érmet és nyolcvannégy világbajnoki érmet nyertek. Székelyudvarhelyhez is sok szál fűzi az edzőpárost: gyerekkori emlékek, régi és új barátok, illetve üzleti befektetések, hisz számos vállalkozás elindulását segítették, munkahelyeket is teremtve. Évente legkevesebb kétszer hazalátogatnak, Károlyi Béla is Székelyudvarhelyt tekinti elsődleges otthonának” – összegezték a laudációban.
Óriási megtiszteltetésnek tekintette a gesztust Károlyi Gyöngyvér Márta, aki meghatottan vette át a városkulcsot. „Pályafutásom alatt számos olimpiai és országos bajnokságon nyertem érmet, de ez a megtiszteltetés túltett mindazokon. Köszönöm szülővárosomnak és iskolámnak, hogy olyan nevelésben részesített, amelyik erős karakterű embert faragott belőlem, így meg tudtam állni a sarat a kommunista Romániában és külföldön is” – mondta az elismert edzőnő. Az ünneplő közönségnek elárulta, hogy a 2016-os olimpia után befejezi karrierjét , több időt szeretne tölteni szülővárosában. Udvarhelyt pedig egy a hetven év fölöttieknek kialakított torna- és fitneszprogrammal szeretné megajándékozni a hetvenkét éves Károlyi Gyöngyvér. Ötletét hosszú tapssal fogadták az összegyűltek.
A városkulcs átadását követően az Udvarhely Néptáncműhely műsorát követhették az érdeklődők, majd a közönség visszavonult a Márton Áron térre, ahol este tíz órakor majdnem tíz perces tűzijátékkal zárták az ünnepséget. A polgármesteri hivatal idén nem kellett fizessen a tűzijátékért, ugyanis a „besült” szilveszteri tűzijátékért felelős cég kárpótlásként díjmentesen bonyolítja le a nyári produkciót.
A gyerekeké volt az ünnepség szombat délelőttje, fél tizenegykor mintegy félszáz csöppség gyűlt össze a Városháza téren a kismotorosok és kistaposók találkozóján az Udvarhelyszéki Anyák közösségének kezdeményezésére. A gyerekek kisebb felvonulással hívták fel a felnőttek figyelmét a vidám találkozójukra, majd tovább gurulva zenével fűszerezett népmeséket hallgathattak meg, valamint bábszínházi előadást és gyerekkoncertet tekinthetnek meg az apróságok a Városháza téren. A felnőttek a kirakodóvásáron különböző kézművesek portékáját szemlézhették és vásárolhatták meg, a délután folyamán pedig kulturális műsorokon, este pedig koncerten kapcsolódhattak ki.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!