
Fotó: Barabás Ákos
Telt házra számítanak Udvarhelyszék nagyobb szállodái a csíksomlyói pünkösdi búcsú miatt, hiszen ilyenkor környékünkre is sok látogató érkezik.
2016. május 12., 19:532016. május 12., 19:53
2016. május 12., 20:002016. május 12., 20:00
A székelyudvarhelyi Küküllő Szálloda, Gondűző és Septimia munkatársai arról tájékoztattak, hogy szinte valamennyi szálláshelyük elkelt. Vendégeik főként Magyarországról érkeznek. Azt is megtudtuk, nem jellemző, hogy szállítást kérnének a búcsú helyszínére, általában már ismerik a környéket, így maguk szervezik meg programjaikat.
Parajd látogatottsága is lényegesen megnő, várják a szállóvendégeket és az átutazókat is, akik a búcsúról jövet-menet meglátogatják a sóbányát vagy igénybe veszik a wellness-szolgáltatásokat. A község polgármestere, Bokor Sándor szerint az igazi szezon július 15-én kezdődik és szeptember 15-éig tart.
Nagy Árpád, a zeteváraljai Nagy Lak vendégházak tulajdonosa elmondta, a kulcsosházak iránt is nagy az érdeklődés, náluk is telt ház lesz, de a partnerektől tudja, hogy nem mindenhol. Arról tájékoztatott, hogy a vendégek elsősorban Csík környékén keresnek szállást, a pünkösdi búcsú köré szervezett hétvégi programajánlatok miatt. Hozzátette: a korábbi években lehetett telt házról beszélni, most azonban hetven-nyolcvan százalékos a kihasználtság.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!