Udvarhelyi tanügyiek is részt vettek a jászvásári tiltakozáson

Több szakszervezet is tiltakozó megmozdulást hirdetett szerda délutánra a Jászvásáron zajló kormányülés idejére, amelyen az új tanügyi törvénytervezet vitája is zajlott. A tanügyiek tiltakozó felvonulásának udvarhelyszéki résztvevői is voltak, ugyanis 25 udvarhelyi és környékbeli tanügyi alkalmazott utazott el az észak-keleti megyébe.

Széchely István

2010. március 17., 19:062010. március 17., 19:06

2010. március 17., 19:122010. március 17., 19:12

A Tanügyi Szabad Szakszervezet (FSLI) 14–17 óra között tartott sztrájkőrséget és fevonulást Jászvásáron, erre utaztak el az udvarhelyszéki szakszervezeti tagok, mert – amint Kocs Ilona, megyei szakszervezeti vezető fogalmazott – hiába vonulnának fel Udvarhely főterén, ott úgysem tudnának tenni semmit az érdekükben. A tanügyiek többek között a jövedelemcsökkenés és a 15 ezer tanügyi állás megszüntetése ellen tiltakoznak. Ez Hargita megyében 400 tanügyben dolgozó személy elbocsájtását jelenti, a korábban említett 230 helyett – közölte Kocs Ilona, aki szintén jelen volt a jászvásári tiltakozó akción.
Egyébként Hargita megyében egyelőre nem lesznek megmozdulások, erről döntött a szakszervezet, keddi gyűlésén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata

Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Erdélyi férfi az idei influenzaszezon első halálos áldozata
Hirdetés
2026. október 16., péntek

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába

A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.

PSD: valamennyi követelésünk bekerült a Niculescu-kormány programjába
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: kezdődnek a kifizetések, ekkor kaphatják kézhez a támogatást az igénylők
2026. október 16., péntek

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air

Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.

Késések és járattörlések jöhetnek, figyelmeztetést adott ki a Wizz Air
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
2026. október 16., péntek

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.

Leütötte, majd halálra késelte a fiatalt – vádat emeltek a málnási gyilkosság ügyében
2026. október 16., péntek

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben

Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.

Ezután nemcsak vitáznak, hanem imádkoznak is a parlamentben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat

Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.

Hó borította be Brassópojánát október közepén – a hegyimentők fokozott óvatosságra intik a turistákat
2026. október 16., péntek

Ekkora gyémántot még nem árvereztek Romániában

Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.

Ekkora gyémántot még nem árvereztek Romániában
2026. október 16., péntek

Elon Musk bemutatta a „repülő” Teslát

„Repülő” autót mutatott be Elon Musk. A Roadster nevet kapott, kétüléses prototípus 10 darab speciális fúvókával és nagynyomású légtartályokkal rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy felemelkedjen a levegőbe, onnan pedig a földön landoljon.

Elon Musk bemutatta a „repülő” Teslát
Elon Musk bemutatta a „repülő” Teslát
2026. október 16., péntek

Elon Musk bemutatta a „repülő” Teslát

Hirdetés