Udvarhelyen teret hódít a felekezeti oktatás

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nagyszabású, kétnapos ünnepséggel kezdődik az új tanév a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumnál: az 1910–1912 között elkészült, jelenleg felújítás alatt álló főépület centenáriumi ünnepségén több mint 36 felekezeti iskola, továbbá óvodák és szakiskolák küldöttségei vesznek részt. A református kollégium épületének visszaszolgáltatása a 2011–2012-es tanévben fejeződött be, az iskola padjait jelenleg 590 diák koptatja, közel hatszor több, mint egy évtizeddel ezelőtt.

Kovács Eszter

2012. augusztus 30., 18:242012. augusztus 30., 18:24

2012. augusztus 30., 19:112012. augusztus 30., 19:11

„A Mikó-ügyet szemlélve hálát adhatunk az Istennek, hogy a kollégium épületének visszaszolgáltatása – néhány főiskolai tantermet kivéve – az elmúlt tanévben befejeződött” – mondta el a sajtó képviselőinek Tőkés Zsolt iskolaigazgató csütörtökön, augusztus 30-án délben a református kollégium felújított tanárijában. Az intézményvezető azt is hozzáfűzte: a kollégium a teljes épületet be tudná lakni, néhány év múlva tehát a főiskolának megfelelőbb székhelyre kell majd költözni. A találkozón Major Sándor, a tavaly alakult szülői bizottság elnöke is részt vett, aki a szülők teljes támogatásáról biztosította az igazgatót.

A főépület felújítása több évet felölelő folyamat volt: 2006-ban az étkezdét és a konyhát sikerült renoválni, majd 2009-ben a tornaterem következett, rá egy évre a századeleji fűtésrendszert cserélték modernebbre, 2011-ben a tetőszerkezetet kellett felújítani, hogy idén megkezdődhessen a teljes külső és belső tatarozás. „Az udvar még nem méltó az épülethez, hisz nincsen funkcionalitása. Örvendetes viszont, hogy az épület külső homlokzatának teljes felújítása már az idén elkészül” – vázolta az igazgató.

Az intézmény főépületének százéves fennállása alkalmából a tervek szerint az iskola előtti kis parkot rendezték volna újra, az új ösvények és padok mellett itt kapott volna helyet Kis Gergely, gróf Bethlen János és Gönczi Lajos új mellszobra, valamint a már meglévő Benedek Elek-szobrot is ide helyezték volna. A parkrendezés azonban elhalasztódott. A főépület homlokzatát legutóbb 1991-ben javították ki, a belső udvarra néző falakat pedig még régebben. A külső falak restaurálása 180 ezer lejbe került, melynek oroszlánrészét a református egyházkerület fizette, a munkálatokat pedig a Lukács Alpin Kft. végezte. Időközben a beltéri „csinosítás” is zajlik: a termek, nyílászárók és a bútorok felújítása hozzávetőleg 60 ezer lejbe kerül. A belső munkákat az Ilyés Zugráv Kft., a faanyagok restaurálását pedig Fazakas János végzi.

Mint arról már beszámoltunk, a homlokzat restaurálása után a toronyóra megjavítására is sor kerül majd. Mellesleg, Tőkés Zsolt feltételezése szerint az óra azért állt le a legutóbbi javítás után, mert a mechanikus szerkezetet valamikor elektronikusra cserélték, ez pedig nem tudja mozgatni a közel egy kilogrammos óramutatókat. „Habár pillanatnyilag nem prioritás, az elkövetkezőkben gondoskodunk arról, húgy újból működjön a toronyóra” – mondta el portálunknak korábban az igazgató. Megtudtuk, további terveket is szövöget a református kollégium vezetősége: egyebek mellett kibővítenék a bentlakást, ahol anyaországi és holland támogatással egy modern női fürdőt is kialakítanának.

Az udvarhelyi református kollégium tehát nagyszabású hálaadó rendezvénnyel ünnepeli a főépület centenáriumát. A kétnapos rendezvény szeptember 7-én veszi kezdetét: ekkor lesz az Évszázadokra előkészítve című centenáriumi emlékkönyv bemutatása, illetve a Haáz Rezső Múzeum ez alkalomból tematikus kiállítással is várja az érdeklődőket. „A kiadvány Gönczi Lajos volt iskolaigazgatónak állít emléket, aki a székelyudvarhelyi élet és az erdélyi magyar tudományosság jelentős, viszont kevésbé ismert szereplője volt” – egészítette ki Tőkés Zsolt.

Az ünnepség másnap, szeptember 8-án a Református Tanintézmények Tanévnyitójával folytatódik a kollégium főbejáratánál, melyre több mint 36 felekezeti középiskola, valamint óvodák és szakiskolák képviselőit várják. Délelőtt 10 órától istentisztelet lesz a belvárosi református templomban, melyen dr. Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdeti az igét, Magyarország kormányát pedig dr. Hofmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár képviseli. A tanévnyitó beszédet Bethlen Farkas, az iskolaépítést segítő gróf Bethlen János leszármazottja mondja majd, továbbá ekkor lesz a Bethlen-díj átadása is, melyet a Romániai Református Egyház olyan pedagógusoknak ítél oda, akik munkásságukkal előmozdították a református oktatásügyet.

„Egyre növekvő a kollégium, hisz míg 2001-ben 73 diákunk volt, idén már 590-en tanulnak itt” – hangsúlyozta Tőkés Zsolt. Az igazgató jelentős előrelépésnek nevezte azt is, hogy a főépület visszaszerzése révén egy-egy kémia-biológia és fizika laboratóriummal, illetve egy földrajz szakteremmel is gazdagodott az iskola.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés