
Fotó: Nagyálmos Ildikó
Egy hónapot töltött Székelyudvarhelyen egy csapat nyírbátori fiatal szakiskolás, akik a Bányai János Szakközépiskola műhelyében csiszolták fafaragó tudásukat. Hatodik éve járnak vissza Udvarhelyre a magyarországi iskola diákjai az időközben kialakult baráti kapcsolatnak, illetve egy európai uniós pályázatnak köszönhetően.
2013. július 04., 17:172013. július 04., 17:17
2013. július 04., 17:202013. július 04., 17:20
A nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola 14 diákja vett részt idén az egy hónapos székelyföldi táborban, amely szombaton zárul. A IX–XII.-es fiatalok leginkább dísztárgyakat készítettek, saját használatra, de mint minden évben, most is készült közös munka, ezúttal egy pulpitus, amelyet iskolájuknak ajándékoznak. Tavaly székely kapuval, azelőtt pedig virágtartókkal, hirdetőtáblával ajándékozták meg a tanintézetet.
„Ez egyfajta jutalomtábor, hiszen a legjobb képességű diákokat hozzuk magunkkal. Összességében elmondhatjuk, hogy nagyon szépen dolgoznak, jó kézügyességgel, a munkákat viszont hazavihetik ajándékba a családtagoknak, barátoknak. A foglalkozások mellett mindennap beiktattunk valamilyen programot, délutánonként a környéken szalonnasütéssel egybekötött gyalogtúrákat szerveztünk, hétvégeken pedig autóbuszos kirándulásokon vettünk részt, melyek során megnéztünk a környékbeli nevezetességeket. Voltunk a Fogarasi-havasokban, az ezeréves határnál, a Szent Anna-tónál, de Szovátán, Parajdon, Máréfalván, Székelyderzsben is eltöltöttünk egy kis időt” – mesélt az itt töltött időszakról Jakab Gyula kísérőtanár, aki a szakmai munkákért felel.
Szabó László, a nyírbátori szakiskola igazgatója is elkísérte a diákokat, többek között ő szervezi a szabadidős programokat. „A Tempus Közalapítványon keresztül nyertük meg ezt a pályázatot, amely a fiatal szakmunkás tanulók külföldi gyakorlatszerzését támogatja. A teljes ellátás mellett minden diák egy vésőkészletet, illetve munkaruhát is kapott ajándékba. Ittlétünk fő célja az, hogy külföldi tapasztalatot szerezzenek a diákok, emellett a nyelvtanulás lenne a másik ok, de inkább a gyakorlatra fektetjük a hangsúlyt. A 27 uniós ország bármelyikébe mehetnénk, de gyerekeink nyelvtudásból nem állnak olyan magas szinten, hogy bevállaljunk más országokat. Voltak már iskolánkból, a hűtőgépszerelő szakról Németországban is gyakorlaton, de tolmácsra volt szükségük. Diákjaink otthon nem tanulnak faragást, bár van műhelyünk, de itt sokkal felszereltebb, emellett pedig itt vannak Ráczhegyi Imre és Török Albert tanárok, akik segítik, irányítják és támogatják munkánkat” – mondta az igazgató, aki úgy véli, jövőre is szívesen jönnek, hiszen itt mindig szeretettel fogadják őket.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!