
Fotó: Barabás Ákos
Ha nem lett volna ez a kaláka, önerőből két vagy két és fél hónapnyi időbe telt volna az, amit most elvégeztek – mondta el örömmel György Attila, a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány vezetője. A Romániai Falugondnokságok Szövetségének meghívására az elmúlt héten harmincketten dolgoztak az alapítvány által építtetett rehabilitációs központ további munkálatainál.
2015. szeptember 14., 13:092015. szeptember 14., 13:09
Süvített a szél, de az épületben jókedvű munka folyt: a belső falakat vakolták. Kérdésünkre, hogy hol találjuk a tiszteletes urat, egy munkaruhás férfi leszólt az állványról: „az egyik én vagyok”. Máthé Sándor brassó-óvárosi unitárius tiszteletes másodmagával vett részt a kalákán.
Berei Ákos ákosfalvi unitárius szórványgondnok a lécezésnél, gipszkartonozásnál segített. Balázs Sándor hívta, jött. Kedvelte a munkálkodó társaságot, jól haladtak együtt. Molnár Attila székelykáli unitárius lelkész számára jóleső érzés segíteni. A maga dolgai mellett tud időt szakítani másokra. Hiszi, „ha sok ember így gondolkozna, hogy az év 365 napjából egyet odaad, más lenne a világ”. A magyarzsákodi Hegedűs Domokos úgy érkezett, hogy „segítsünk egy kicsit, mint tavaly”. Falusfele, Baróti Ferenc ott kalákázik, ahol szükség van rá. Ezen a környéken még nem járt. A homoródkarácsonyfalvi Komán Attila derűsen jegyezte meg: „Hogyne jönnék, amikor kalákáról van szó! Ha építeni kell valamit, akkor jó szívvel megyek.” A nyárádszentmártoni Adorján Alpár a Facebookról szerzett tudomást a lehetőségről és a Szent Gellért Alapítványról. Két céllal vett részt: segíteni és tanulni. Hozzátette, ez volt egyben a nyári kirándulása is.
György Attila úgy látja, jót haladtak. Kivakolták a műhelyt, gipszkartonoztak. Az épület alsó szintjén a fogyatékkal élők számára alakítanak ki egy műhelyt, hogy legyen egy hely, ahol dolgozhatnak. Ugyanott a hátrányos helyzetű gyermekek is barkácsolhatnak, megismerhetnek egy-egy szakmát – az iskolai oktatásból hiányzik a mesterséggyakorlat. A felső szinten raktárhelyiség kap helyet, valamint a közösségi terem, ahol a sérültek és épek megfelelő körülmények között tudnak együtt lenni. Balázs Sándor, a szervező szövetség elnöke elmondta, októberben visszatérnek. „Sok-sok alvó jó szándék van az emberekben. Többen, többet, könnyebben csak kalákában lehet.” „Köszönjük, hogy minket választottak, időt szakítottak erre a munkálkodásra. Azok az élmények maradnak meg az életben, amikor az ember úgy tesz valamit, hogy nem vár cserébe semmit” – összegezte György Attila.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!