
Fotó: Thomas Campean
Majdnem kétszázötvenezer lej értékben büntetett a fogyasztóvédelmi felügyelőség a decemberi ellenőrzéseik során. Mintegy száz Hargita megyei cégnél vizsgálódtak, ezek fele pénzbüntetést kapott.
2015. január 11., 18:372015. január 11., 18:37
Az ünnepek miatt a megszokottnál jóval több ellenőrzést végzett decemberben a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség. Negyvenöt cég majdnem kétszázötvenezer lej értékben kapott büntetést.
A tematikus ellenőrzések közül a legfontosabb a hústermékek ellenőrzése volt, mondta el Laurențiu Moldovan, a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője, beszámolva arról, hogy húsz olyan boltot, szupermarketet és piacot ellenőriztek, ahol húst, illetve húskészítményeket forgalmaznak. Tizenhatnál találtak is hiányosságokat, volt, ahol többet is, ennek eredményeként 117 kilogrammnyi húst végleg kivontak a forgalomból, ebből 46 kilogrammnyi lejárt szavatosságú termék volt. A kihágásokért tizenhárom alkalommal büntettek, összesen 54 500 lej értékben, és nyolc figyelmeztetést is kiosztottak.
Az édességeket, csokoládékat, péktermékeket és az előcsomagolt húst is ellenőrizték a fogyasztóvédők, összesen huszonhárom egységet látogattak meg, kilencet meg is büntettek a szabálytalanságok miatt, összesen 55 ezer lej értékben, további öt figyelmeztetést kapott.
Huszonöt gazdasági egységnél ellenőrizték a textiltermékek összetételét és címkézését, illetve a téli sportfelszereléseket, egyebek mellett síléceket, síbakancsokat, korcsolyákat. Ezen az ellenőrzésen róttak ki pénzbüntetéseket a legnagyobb – 91 ezer lej – összértékben, többnyire azért, mert a textiltermékek laborvizsgálata során kiderült, hogy azok összetétele nem egyezik meg a címkén feltüntetettel. Ezek nagyobbrészt távol-keleti importáruk voltak.
Az égőfüzérek forgalmazóit is ellenőrizték a megyei fogyasztóvédelmi felügyelők decemberben, ezen az ellenőrzésen nagyobb volt a forgalomból kivont termékek értéke, mint a büntetéseké: 31 ezer lej értékben összesen 165 árucikket vontak ki a forgalomból, és 19 ezer lej értékben büntették meg azokat a cégeket, ahol kihágásokat tapasztaltak.
Hatáskörön túli kihágások
A megyében működő szépségszalonokban is jártak a fogyasztóvédők. Huszonhárom egységet látogattak meg, ezeknél kilenc esetben tapasztaltak kihágásokat, amelyek miatt négy esetben büntettek. 16 ezer lej értékben róttak ki pénzbírságokat, noha súlyos szabálytalanságokat is találtak, csakhogy ezek között volt olyan is, ami nem vagy csak részben tartozik a fogyasztóvédelem hatáskörébe. Ilyen például a hiányos fertőtlenítés, ami súlyos kihágás, de főként a közegészségügy hatáskörébe tartozik. A bírság kiszabása után ilyen esetekben a felügyelőség értesíti a megyei közegészségügyi igazgatóságot is a kihágásról – tájékoztatott Laurențiu Moldovan.
Hosszabb menetidőre és megnövekedett forgalomra figyelmeztet a helyi rendőrség szeptember 7-én, az új tanév első napján. Az iskolák környékén és a város főbb útvonalain már a reggeli órákban torlódások alakulhatnak ki.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
szóljon hozzá!