Az ortodox húsvét miatt több intézményben sem lesz ügyfélfogadás hétfőn, április 16-án, illetve csak rövidített programmal folytatnak tevékenységet.
2012. április 12., 18:002012. április 12., 18:00
2012. április 12., 18:372012. április 12., 18:37
Munkaszüneti nap a Román Posta alkalmazottai számára a hétfő, így április 16-án zárva tart az összes kirendeltség, és kézbesítéseket sem végeznek a postások – mondta el érdeklődésünkre Szabó István, a Hargita Megyei Postahivatal műveleti igazgatója. Az ortodox húsvét és a munkaszüneti nap miatt viszont előbb kezdték meg a nyugdíjak kézbesítését, a szokásosnál három nappal korábban, azaz április 11-én – közölte Szabó István. Ugyanakkor azt is elmondta, három nap alatt képtelenség lenne az összes nyugdíjat kézbesíteni, de hétvége előtt a jogosultak mintegy 30–40 százalékához kiviszik a havi járadékot.
A székelyudvarhelyi közpénzügyi hivatalban, illetve a kincstárban sem lesz ügyfélfogadás hétfőn, az intézmények csak kedden nyitnak ki, akkor már a megszokott munkaprogram szerint zajlik majd a tevékenység – tájékoztatott Dimén Hunor Dénes, a pénzügy helyi kirendeltségének igazgatója.
A Kossuth Lajos utcai lakosságnyilvántartó iroda csökkentett tevékenységgel működik hétfőn: csak kibocsátásokra korlátozódik az ügyfélszolgálat, azaz kiadják az addig elkészült személyazonossági igazolványokat, de új igényléseket nem fogadnak, és a tevékenység is rövidített programmal, 8–12 óra között zajlik majd – közölték a polgármesteri hivatal sajtóosztályán. Az Udvarhelyi Híradó ügyfélszolgálati irodája (titkársága) hétfőn zárva lesz.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!