
Fotó: Pál Gábor
Fának ütközött autót, karambolozó járművet, árokba csúszott kocsit láthattak csütörtökön délelőtt azok, akik a 13A jelzésű országúton közlekedtek Székelyudvarhely és Csíkszereda között.
2013. november 28., 13:002013. november 28., 13:00
2013. november 28., 13:062013. november 28., 13:06
Öt közúti baleset is történt csütörtökön délelőtt, Máréfalva és Kápolnásfalu között. A kora reggeli órákban két autó ütközött össze Homoródfürdő és Kápolnásfalu között, de a felek megegyeztek, és nem jelentették az esetet a hatóságoknak, hanem egyből a biztosító-társasághoz mentek. Egy autó Máréfalvától nem messze árokba csúszott a Cekend-tetőn, ettől nem messze egy másik jármű pedig ugyancsak elhagyta az úttestet, és nekiment egy fának – melynek következtében eléggé megrongálódott az autó.
Homoródfürdőnél egy személyautó az egyik kanyarban áthajtott az út ellenkező irányú sávjára, ahol nekiütközött egy kisteherautónak. A déli órákban Máréfalván egy kocsi hátulról belehajtott egy kisbuszba. Szerencsére egyik balesetben sem történt személyi sérülés – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki nem tudott részletesen beszámolni a történtekről, mivel az eseteket nem jelentették a rendőrségnek.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!