
Ismét sok kutya került utcára Székelyudvarhelyen: az Ebremény Állatvédő Egyesület önkéntesei szilvesztert megelőzően újból felhívták a gazdik figyelmét, hogy az év utolsó éjszakáján fokozottan figyeljenek kedvencükre, hisz a sok zaj miatt ilyenkor megijednek és elszöknek a kutyák.
2015. január 07., 19:202015. január 07., 19:20
2015. január 07., 19:212015. január 07., 19:21
Az utcára került állatok egy részét szárnyaik alá vették az állatvédők, az ebek fotóit az egyesület honlapján lehet megtekinteni, illetve itt jelentkezhetnek azok is, akik felismerték elszökött kutyájukat. Az egyesületnél egyébként továbbra is várják olyan személyek jelentkezését, akik ideiglenesen be tudnak fogadni egy-egy gazdátlan ebet addig, amíg azokat örökbe nem fogadják.
Kodolányi Enikő, a szervezet elnöke ismételten hangsúlyozta, a most már törvény által is kötelezővé tett chip beültetése ilyen esetben nagyon hasznos, hisz minden leolvasóval rendelkező állatorvos be tudja azonosítani az elkóborolt, elszökött házikedvenceket. A chipezésnél azonban fontos odafigyelni arra, hogy a beültetés mellett a beavatkozást végző orvos az országos regiszterbe is bevezesse a kutyát és gazdáját, különben a teljes eljárás felesleges. „A chipezést követően az állatorvos a gazdi és a kutya adatait vezeti jegyzékbe, majd egy dokumentumot nyomtat ki két példányban, melyet ő és a gazda is ellát aláírásával. Ez tartalmazza a chip adatait, és igazolja, hogy az állat szerepel a regiszterben” – magyarázta Bartha Annamária állatorvos.
A kutyák chipeztetésének határidejét tavaly két hónappal meghosszabbították, így az eljárást február 15-éig kell elvégezni az ország összes ebén. A chipezés költsége a gazdát terheli, a beavatkozás egységes ára 50 lej.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!