
Fotó: Tamás Attila
Őszi huszárnapokra hív a helyi Hagyományőrző Huszáregyesület és a Gyermekfilharmónia Szentegyházasfaluba. A tizenhárom aradi vértanú emlékére a helyi hagyományőrző huszárcsapat már húsz éve hajt zászlót. Pénteken kezdődik és hétfőn reggel ér véget a 10. Őszi Hadjárat, amelyet idén gróf Mikó Imre 210. születési évfordulójának szentelnek.
2015. október 01., 20:072015. október 01., 20:07
2015. október 01., 20:082015. október 01., 20:08
Szentegyházasfaluban és környékén tizedik éve szervezik meg az Őszi Hadjáratot. A lovas szekeres verbuválás a Homoród menti falvakban az utóbbi tíz évben háromnaposra bővült. A „hadi népekkel” kipróbálhatják, milyen lehetett egykoron a huszárcsapatok mozgása, a verbuválás Kossuth idejében, és közösen emlékeznek meg az aradi vértanúkról, illetve a székely határőrökről. A 2015-ös rendezvény fővédnöke Hoppál Péter kultúráért felelős magyarországi államtitkár.
Pénteken déltől fogadják a vendégeket a huszárlaktanyánál, a Múzeum Szállóval szemben. Öt órakor a szentegyházasfalvi Szent András-plébániatemplomban misével veszi kezdetét a rendezvénysorozat. Utána koszorúzási ünnepséget tartanak a világháborús emlékműnél. Az estebéd után, a gálaest keretében a Gábor Áron Művelődési Házban hét órakor kisszobor-kiállítást nyitnak meg a tizenhárom aradi vértanú emlékére, és megtekinthető lesz az előző Őszi Hadjáratok képanyagából készült kiállítás. Majd a huszárok és a Gyermekfilharmónia közös hangversenyére kerül sor, illetve átadják a 2015-ös Székely koszorú kitüntetést.
Szombaton reggel ágyú kíséretében indulnak a toborzóútra: Szentkeresztbánya, Rákospatak, Határpatak, Tanorok hely irányába. A csatajelenetet idén a Katonák dombja környékén idézik fel, majd Kápolnásfalu, Felszeg, Csárfány, Mátémezeje, Homoródloka felé haladnak. Az ebédet gulyáságyúból költik el. Majd a Kápolnási borvíz felé, Hűvösvölgyön, Pajtáskerten át érkeznek Felszegbe, illetve a szentegyházasfalvi templomtérre.
A vonuláson részt vesz 120 huszár és 60 szekérnyi utazó: a szentegyházasfalvi rezesbanda, a Hüpürcsös táncosai, vitézek, vöröskeresztes lányok, ifjak, hadfik,huszárlányok, meghívott vendégek korhű ruhában. Este a közös vacsorát és az emlékérmek kiosztását huszárbál követi.
Vasárnap reggel fél tíztől misén vesznek részt a hagyományőrzők a Szent András-plébániatemplomban, tizenegy órától pedig gyülekező lesz a szelterszi gyakorlótéren: főzőverseny, lovasbemutató, céllövészet, sportjátékok, gyermekfoglalkozások szórakoztatják őket, majd a színpadi műsorszámok mellett egy órától bográcsokból lakmározhatnak. Négy órától kiértékelő és hosszú énekóra szerepel a programban. Hétfőn a reggeli órákban vesznek búcsút a távolabbról érkezettektől.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
Elkészült az úttest, így hétfő reggeltől ismét közlekedhetnek az autósok a székelyudvarhelyi Tompa László utcában. A felújított szakaszon több közlekedési szabályra is figyelni kell.
Felújítják Homoródalmás község tíz kilométernyi mezei útját egymillió eurós uniós támogatásból. A beruházás a kaszálók és más mezőgazdasági területek megközelítését könnyítheti meg.
Összeállították azt a négy tantermet a székelyudvarhelyi Tompa László Általános Iskola udvarán, ahol az Orbán Balázs Általános Iskola négy osztálya kezdi majd a tanévet – tájékoztatott Szakács-Paál István polgármester a Facebook-oldalán.
Épül a nagygalambfalvi verspark, ahol harminc erdélyi író és költő munkásságát mutatják be az őszi megnyitó után. A létesítményben kultúrcsűr, néprajzi múzeum, vendéglő, állatsimogató, labirintus és játszótér is helyet kap.
Szeptember 6. és 9. között ismét megszervezik a DOKLAVINA filmfesztivált Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron.
szóljon hozzá!