
Befejeződött a borvízkút környékének térkövezése a Lövétéhez tartozó Szelterszfürdőn. A „borvízre járó” emberek, turisták, kirándulók örülnek a fejlődésnek, hiszen kényelmesebben közelíthetik meg a forrást.
2016. augusztus 29., 18:542016. augusztus 29., 18:54
A szelterszi borvízforrást nem csak a helybéliek használják, hiszen a Vargyas-szorosba látogatók, turisták, kirándulócsoportok rendszeresen érkeznek a szomszédos településekről, de távolabbról is. A táj varázsa és a gyógyhatású ásványvíz sokakat megállít, az is gyakran előfordul, hogy a palackok megtöltésére várva sor alakul ki.
A szentegyházi Szent Gellért Alapítvány munkatársai hat önkéntes segítségével hét napig dolgoztak azon, hogy könnyebben megközelíthetővé tegyék a borvízforrást. Immár térköves út vezet a Szent Gellért Ifjúsági és Rehabilitációs Központ oldalsó bejáratától a parkolóig és onnan a forrásig – tudtuk meg az alapítvány munkatársától, Ilyés Kingától. A munkálathoz szükséges anyagokat a megyei tanács támogatásával szerezték be.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!