Tejkaravánnal a bizalomért

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezet és az Élő Szövet Alapítvány szakemberei a székelykeresztúri tejfeldolgozó megmentésén dolgoznak. Ennek érdekében indították el a Tej Útja Karaván elnevezésű akciót, melynek során ellátogatnak Udvarhelyszék állattartó gazdáihoz, hogy visszaszerezzék a tejfeldolgozó és a gazdák közti bizalmat, ami a tejüzem jövőjét jelenti. Nagygalambfalva volt a hatodik állomás.

Nagyálmos Ildikó

2013. december 11., 18:402013. december 11., 18:40

2013. december 11., 19:012013. december 11., 19:01

Kinda János helyi gazda, a szövetkezet vezetőtanácsi tagja, valamint Tankó László, a keresztúri tejfeldolgozó ügyvezető igazgatója a helyi kultúrotthonban köszöntötték a gazdákat szerdán délben. A találkozó célja a jelenlegi helyzet felvázolása mellett az volt, hogy a problémákról és a megoldásokról is tájékoztassák az érintetteket.

A tavaly decemberben, ötszáz gazda összefogásával létrejött szövetkezeti tejgyár gyakorlatilag a csőd szélén áll, de a szakemberek szerint látszik már a fény az alagút végén, és közösségi összefogással sikerülhet újra talpra állítani. „Mi ezt a munkát egy bizonyos időszakra, bizonyos célokkal vállaltuk, jövő év végére a gyárnak hatékonyan kell működnie, emellett szeretnénk kialakítani azt a szakértői csapatot, amely tovább működteti. Ennek egyik feltétele az lenne, ha kölcsönös, nyitott és egyenes párbeszéd alakulna ki a gazdákkal, akik valamilyen szinten tulajdonosok és beszállítók is” – mondta Tankó László.

A találkozón szó esett arról is, hogy a mai mezőgazdaság sokkal jobb megélhetést kellene biztosítson a gazdáknak, mint az elmúlt évtizedekben, amikor gyakorlatilag a fennmaradásért művelték meg földjeiket. A pénzügyi szakember szerint ha a feldolgozó nem éli túl a válságot, akkor a tej felvásárlási ára csökkenhet, emellett pedig egy olyan álom bukhat meg, amelyet az utánunk következő generáció sem indít újra.

Nem volt szerencsés az indulás

A tejgyár átvilágításakor több problémát találtak: elsősorban nem létezett párbeszéd a gazdákkal mint partnerekkel, másrészt pedig az indulással járó kezdeti nehézségek mellett újabb, be nem tervezett beruházásokat kellett eszközölni, tehát az alaptőke elfogyott. Ezt követően a tejkifizetés megkésett, így a bizalom is elveszett. Mindezek mellett a Târnalact terméknévválasztás sem volt a legszerencsésebb.

Tankó László elmondta, másfél hónap alatt 25 százalékkal csökkentették a költségeket, amit nagyrészt a személyzetcsökkentéssel értek el, így havonta 50 ezer lejt sikerül megspórolni. Keresik a megoldásokat az adósság rendezésére, hiszen a legfontosabb, hogy a gazdák megkapják pénzüket. A szakember december végére ígérte a novemberi tejpénz kifizetését.

Nyáron napi átlagban 12 ezer liter tejet dolgoztak fel, a mélypont 4700 liter volt, most ismét 5000 liter fölött vannak. Ahhoz, hogy a tejfeldolgozó minden költségét rendezni tudja, 8000 liter tejet kell feldolgozniuk.

Az igazgató kiemelte az Elan Trió Kft. fontos szerepét a Tej Útja akcióban, hiszen Góbé márkanév alatt ez a cég értékesíti a székelykeresztúri tejfeldolgozó termékeinek hatvan százalékát. Az Élő Szövet Alapítvány ötlete is Boros Csabától, a Merkúr üzletlánc tulajdonosától származik. Az alapítvány azért jött létre, hogy felkarolja a helyi kezdeményezéseket és tudatosítsa az emberekben, hogy mennyire fontos a helyi termékek előállítása és fogyasztása.

Szeressük és fogyasszuk a helyi termékeket!

Bara Ágnes, az Élő Szövet Alapítvány marketing-tanácsadója a fenntartható gazdálkodásról, illetve a tudatos vásárlásról, a helyi termékek fontosságáról beszélt. Emellett megemlítette azt is, hogy a megyéből a tej 60 százalékát elviszik, helyette visszahozzák a tartósított, gyengébb minőségű tejet és tejtermékeket, amelyeket drágán megvetetnek velünk.

„Ott lebeg mindennap a szemünk előtt, hogy biztosítanunk kell a helyi gazdák folytonos tevékenységének fenntarthatóságát, emellett a székely embernek egy jó minőségű, egészséges, itteni ízvilágot megőrző terméket tegyünk az asztalára” – fogalmazott Bara Ágnes, aki azt is elárulta: céljuk, hogy a vidéki kisüzletekben is megtalálhatók legyenek a keresztúri tejgyár termékei.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés