Fotó: Kristó Róbert
Néhány nap leforgása alatt két tehenet is megölt a medve Szentegyházán, de egy harmadikra is rátámadt. Azt feltételezik, ugyanez a medve ölt meg két másik tehenet is Kápolnáson. A gazdák állataikat, de életüket is féltik.
2013. július 11., 18:122013. július 11., 18:12
2013. július 11., 18:222013. július 11., 18:22
Egy szentegyházi gazda legszebb tehenét, egy majdnem hatszáz kilós állatot ölt meg a medve szombaton, majd három nap múlva – a helybéliek szerint ugyanaz a medve – majdnem ugyanazon a helyen egy másik gazda szarvasmarháját is megölte, szerdán pedig egy harmadik állatot is megsebesített.
„A fiaimmal mentem ki, de áldott szerencse, hogy a pásztornak a szolgája ment elöl, különben valamelyikünket széttépte volna a medve” – mesélte Dániel Imre szentegyházi állattartó gazda, akinek július 6-án este hét óra körül ölte meg tehenét a medve a helybéliek által pusztai legelőnek nevezett területen. Elmondása szerint amikor a helyszínre értek, még az állattetem mellett volt a medve, amit a tehénpásztor segítője űzött el a pásztorkutyákkal, kiabálva és botra húzott zsákot lobogtatva.
„Nagyon el vagyok keseredve. Gyönyörű szép, majdnem hatszáz kilós tehén volt, ennyire még egy állatomat se sajnáltam” – mondta panaszosan a gazda, hozzáfűzve, hogy tizennyolc tehenet tart, ebből él a családja, de ha sürgősen nem tesznek valamit a medvetámadások megfékezésére, tönkre fog menni. Négyezer lejért sem adta volna el a medve által elpusztított borjús állatot, a kárfelmérésen viszont valamivel kevesebb mint háromezer lejre értékelték, de – mint mondta – nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy a hatóságok minél előbb intézkedjenek a károk megszüntetésére, amíg nem lesz túl késő. „Állatot még lehet vásárolni, de embert nem. Előbb-utóbb valakit meg fog ölni a medve, vagy a pásztort, vagy a segédjét, vagy éppen a gazdát” – fogalmazott Dániel Imre, aki szerint sürgősen kilövési engedélyt kellene kérni a garázdálkodó medvére. Az állattartó azt is elmondta, hogy ugyanaz a vadállat kedden, július 9-én ugyanazon a legelőn egy másik falubéli gazda szarvasmarháját is megölte, egy 450 kilós állatot, a szegény ember két tehene közül az egyiket. Akkor a pásztort is megkergette, a tetem mellől többször is csak nehezen tudták elkergetni. Szerdán ismét támadott a medve, megsebesítve egy tehenet, de akkor elkergették – mesélte Dániel Imre.
Megerősítette a medvetámadások és károk hírét Jakab Attila, a területet kezelő Nagy-Küküllő Vadásztársulat vadászati elnöke is, elmondva, szinte biztos, hogy nagyjából három héttel ezelőtt Kápolnásfalu határában is ugyanez a medve ölt meg két másik tehenet. Egy nagy termetű, sötét színű, mintegy 200-250 kilogrammos medvéről van szó – mondta Jakab Attila. A garázdálkodó vadállatot csak minisztériumi engedéllyel lehet kilőni, a medvevadászati szezonra jóváhagyott kilövési kereten kívül csak rendkívül indokolt esetekben, a károk dokumentálását és kivizsgálását követően ad ki engedélyt a környezetvédelmi tárca. Ilyenkor meg kell találni a károkozó medvét, ennek legbiztosabb módja az, ha a vadállat által megölt állattetem közelében állnak lesben, ugyanis a medve mindig visszatér az elejtett prédáért. A kilövést azonban az illetékes önkormányzatnak kell kezdeményeznie, de a vadásztársulathoz mindeddig nem érkezett ilyen jellegű kérés – tudtuk meg Jakab Attilától.
Friss hóréteg lepte be vasárnap délután a Madarasi Hargitát a szokatlanul hideg időjárás következtében.
Évekig eltart, amíg megépül a bögözi futballpálya öltözője, mivel évente csak egy-egy kisebb összeget különítenek el erre a beruházásra. Az épület falai ugyan már állnak, és a tetőt is megépítenék idén, de csak néhány év múlva fog befejeződni a munka.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
szóljon hozzá!