Megszavazta a képviselőház azt a jogszabályt, melynek értelmében újra elhalasztják a tanügyi dolgozók elmaradt béremeléseinek kifizetését. A 2008–2009-es időszakra járó összegeket 2012–2016 között kapják meg a pedagógusok, de van olyan fiatal tanár, aki szerint nyugdíjas koráig sem kapja meg. Az átütemezés miatt Kocs Ilona, a tanügyi szakszervezet területi képviselője emiatt ismét az Európai Emberjogi Bírósághoz fordul.
2011. október 13., 18:112011. október 13., 18:11
2011. október 13., 18:382011. október 13., 18:38
A képviselőház megszavazta a pedagógusok elmaradt béremelésének újbóli elhalasztását, az új jogszabály értelmében a következőképpen ütemezték át a 2008 októbere és 2009 decembere közti időszakra járó tanügyi béremelés kifizetését: 2012-ben a teljes összeg 5 százalékát, 2013-ban 10 százalékát, 2014-ben 25 százalékát, 2015-ben további 25 százalékot, 2016-ban pedig a legnagyobb összeget, az elmaradás 35 százalékát.
Az intézkedés ellen már a képviselőházi szavazás előtt tiltakozott a Tanügyi Szabad Szakszervezet, mondván, a kifizetések újabb átütemezése visszaélést és a jogállam alapelveinek súlyos megszegését jelenti, valamint a jogerős bírósági ítéletek áthágását is. Az ügyben a pedagógusok bírósági pereket nyertek, a korábbi, végleges döntés értelmében 2010–2013 között három egyenlő részben kellett volna megkapniuk elmaradt béremeléseiket.
Az újabb halasztás miatt Kocs Ilona, a tanügyi szakszervezet területi képviselője ismét a Strasbourgban székelő Európai Emberjogi Bírósághoz fordul. „Nem elég, hogy korábban már kétszer elodázták a kifizetést, harmadszor is megtették, ezért részemről az következik, hogy még egy levelet küldök az emberjogi bírósághoz” – fakadt ki Kocs Ilona. A korábbi panaszt egyébként még nem vizsgálta ki a strasbourgi bíróság.
A most meghozott döntéssel kapcsolatos esetleges tiltakozó akciókról október 18-án dönt a területi érdekvédelmi szervezet. „Kedden lesz gyűlésem a szakszervezeti felelősökkel, s akkor majd megmondják, hogy mindenki örvend, és odaadná még a fél fizetését, sőt belépőjegyet fizetne, csak hogy taníthasson, vagy azt mondják, hogy a nép fel van háborodva, de addig semmi nem történhet, amíg össze nem ülünk” – fogalmazott Kocs Ilona. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy az Alkotmánybíróság és Laura Codruţa Kövesi, Románia legfőbb ügyésze szerint is törvénytelen az elmaradt béremelések újabb átütemezése. A főügyész álláspontja szerint a végleges bírósági ítéletek kötelezik a kormányt a béremelések végrehajtására, és ennek elhalasztását nem lehet azzal indokolni, hogy nincs rá pénz.
Képlékeny a felelősség fogalma
A pedagógusok azonban már semmin nem lepődnek meg, némelyek további halasztásokat sem tartanak elképzelhetetlennek. „Most 2016-ig halasztották, de lehet, hogy holnapután nyugdíjas koromig tolják” – mondja Novák Károly, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum aligazgatója. Mindazonáltal elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány egyik döntésével felülírja a másikat, ezáltal végleges és visszavonhatatlan bírósági döntéseket hágva át.
„Ha nekem „költségvetési” problémáim vannak, attól még az adót és egyéb járulékokat ki kell fizetnem” – érzékelteti egy hasonlattal a problémát a történelemtanár. Az elmaradás értéke az éves inflációhoz van igazítva, emiatt nem tudja pontosan, mennyi pénzt kell kapnia az említett időszakra, de nem is terheli számolgatással az agyát, mert csak feldühítené, hogy mennyivel tartozik neki az állam.
„Tőlünk mindent pontos határidőre várnak, olyannyira, hogy lassan könyvelők leszünk, ők pedig egy tollvonással vagy egy gyors döntéssel oldanak meg egy ilyen kérdést” – mondja egy másik érintett pedagógus. Kápolnási Zsolt, az Eötvös József Szakközépiskola történelem szakos tanára úgy érzi, a döntéshozók számára az elvárások és kötelezettségek tekintetében a felelősség fogalma nem ugyanazt jelenti. Egyáltalán nem örül a most meghozott intézkedésnek, de még ezeknek a pereknek a megnyerésénél is fontosabb lenne, hogy a tanügyben visszaállítsák a normális bérezést, hiszen még a 25 százalékos bércsökkentést sem szüntették meg a pedagógusok esetében – mondja a pedagógus.
Udvarhelyszéken a tanügyi dolgozók számára fejenként nagyjából 6000 lejt kell törlesszen az állam, azaz öt havi bérnek megfelelő összeget. Kocs Ilona több mint 2700 pedagógus felhatalmazásával nyert pert ez ügyben, nekik összesen 16 millió lejt meghaladó összeget kell kapniuk a 2008–2009-es időszakra. Miközben a kormány ismét elhalasztotta az elmaradások törlesztését, Kocs Ilona újabb per indítására készül, ezúttal a 2009 decemberét követő több mint egy évre is ki szeretné harcolni az utólagos béremelést. A pedagógusoktól a bírósági per indításához szükséges felhatalmazások összegyűjtését már megkezdte, hónap végéig ez be is fejeződik – közölte a szakszervezeti vezető.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!