
Fotó: Lukácsi Lehel
Használt játékokat és könyveket, valamint édességeket gyűjtenek a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) YouthBank programja részeként, partnerségben az Udvarhelyi Fiatal Fótósklubbal. A november végéig összegyűlt adományokból vásárt rendeznek a Márton Áron téren, az értékesítésből befolyó összeget pedig jótékony célokra fordítják.
2014. november 26., 14:302014. november 26., 14:30
Második alkalommal rendez játékvásárt december 2–5. között a Patkóban az SZKA, partnerségben az Udvarhelyi Fiatal Fotósklubbal – közölte Kilyén Melánia, a YouthBank program koordinátora, hozzátéve, hogy a projekt része a közösségi alapítvány által indított Jótékony Kedd elnevezésű akciónak. A börzét adománygyűjtés előzi meg, ebből a célból tizenöt székelyudvarhelyi, illetve környékbeli óvodában és általános iskolában helyeztek ki dobozokat, ahová november 30-áig bárki beteheti a felajánlott édességet, használt játékot és könyvet. A vásáron jelképes összegért értékesítik az adományokat, az összegyűlt pénzt pedig az OTP Bank megduplázza.
A fiatalokat támogatják
A vásárból befolyó összeget fele-fele arányban hasznosíthatják a projektben részt vevő partnerek. A program médiakampányát segítő fotósklub részéről Tornai Szilárd elmondta, a kapott anyagiakat költségeik megtérítésére és új felszerelések megvásárlására használják.
„A YouthBank olyan fiatalokat támogat az összegből, akik közösségi problémákat térképeznek fel, a változás érdekében pedig saját projekttel állnak elő” – magyarázta Simó Anita, aki második éve vesz részt önkéntesként a programban. Lurcza Domokos, az OTP Bank székelyudvarhelyi kirendeltségének vezérigazgatója hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy segítsék a fiatalokat, hiszen bár most alig van beleszólásuk, a későbbiekben ők fogják meghozni a közösség számára lényeges döntéseket.
„Azt szeretnénk, hogy a fiatalok fejlődjenek, vegyenek részt a közösség életében, figyeljenek oda annak problémáira, és lehetőségeik szerint próbálják megoldani azokat” – jelentette ki. Azokat az adományokat, amelyeknek az említett időszakban nem kerül gazdája, a jövő évi bababörzén próbálják meg értékesíteni, illetve karitatív szervezeteknek ajándékozzák.
Házkutatásokat tartottak kedden Hargita megyében a Jupiter-hadművelet részeként a rendőrség gazdasági nyomozói. Több mint három kilogramm törvénytelenül értékesített vízipipadohányt foglaltak le.
Bethlen Kata egyházépítő és mecénási tevékenységét feldolgozó kötetet mutatnak be csütörtökön a Haáz Rezső Múzeumban. A kiadvány két évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi.
Befejeződtek az aszfaltozási munkálatok a Haáz Rezső Múzeum előtti körforgalomnál, de újabb útlezárásra lehet számítani Szombatfalván – közölte Székelyudvarhely polgármestere.
Ismét megjelent Székelyudvarhelyen a medvebocs, amelyet szombaton rögzítettek a város térfigyelő kamerái – jelenleg a helyszínen keresik a vadat a hatóságok, hogy elaltassák, majd elszállítsák.
Három kisteherautó ütközött össze hétfő reggel a 13A jelzésű országúton, Máréfalva község területén.
Medvebocs haladt át Székelyudvarhely központján – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében Dávid Endre alpolgármester, hozzátéve, hogy a területet a hajnali órákban biztosították. Kéréssel fordult a városlakókhoz.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Két hete vágtott neki a Kaland a világ végére expedíciónak a székelyudvarhelyi Mihály Alpár és útitársa, a szatmárnémeti Bertici Attila, akiknek végső célja Mongólia. Már elérték Kazahsztánt, de az út neheze még hátravan.
Balesetet szenvedett egy kerékpáros Sikaszó közelében, a 138-as megyei úton péntek délután.
Teljes szerkezeti megerősítésre szorul a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola épülete, a szakértői vélemény szerint ugyanis nemcsak az új munkálatokat nem bírja el, hanem jelenlegi állapotában is veszélyes. A felelősségre vonás sem marad el.
szóljon hozzá!