
Fotó: Makkay József
A Gyulafehérvári Caritas KI-ÚT konzultációs programjának munkatársai október 6-án Székelyudvarhelyen is indítanak támogatói csoportot a szenvedélybetegek és hozzátartozóik számára. Azokat várják, akiknek saját függőségük vagy hozzátartozóiké hatással van életükre.
2015. október 05., 10:052015. október 05., 10:05
A Caritas Családsegítő Szolgálata a szenvedélybetegekre és családtagjaikra is odafigyel. Négy éve működik a szenvedélybetegeknek és hozzátartozóiknak létrehozott KI-ÚT konzultációs program. Eddig Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában voltak munkatársai, Udvarhelyen most van kibontakozóban. Kedves Rita addiktológus konzultánssal, a program szakmai felelősével mint kísérővel és Márton Orsolya pszichológussal, a KI-ÚT székelyudvarhelyi munkatársával beszélgettünk.
Kedves Rita hangsúlyozza, nem terápiát, hanem segítő kapcsolatot kínálnak fel. Konkrét célokat jelölnek ki arra vonatkozóan, miként változtasson az érintett ahhoz, hogy a mostani problémából megtalálja a kivezető utat. Az önsegítő csoport alapja a nyílt beszélgetés és a találkozás. A Kossuth Lajos utca 18. szám alatt kedd este hét órakor induló udvarhelyi csoportban biztonságban beszélgethetnek egymással, titoktartás mellett. Nem a tanácsosztogatás, hanem a belső dolgok kimondásának helye. A csoporttagok egymásnak segítenek azzal, hogy a beszélgetés során rálátást nyernek a problémára. Megszűnik az elszigetelődés, és gyógyító erőket mozgósítanak. Motivációkat kapnak: vannak lehetőségek a felépülés útján. Egy ilyen közösségben a személyes tapasztalatok megosztása révén felébred a vágy az újrakezdésre, mások felépülését látva pedig remény támad az egyénben, hogy „ha másnak sikerült, nekem is sikerülhet”.
A függőségben szenvedőt támogatják a változtatásban, de a családtagokkal együtt is lehet beszélgetni. Ha egy családban valaki szenvedélybetegséggel küzd, akkor az az egész családra nézve nagyon megterhelő. Ezért fontos, hogy ne csak nekik, hanem a hozzátartozók számára is elérhető legyen a segítség, hisz ők is szenvednek ettől a helyzettől. Bármilyen szenvedélybetegséggel, nem csak az alkoholizmussal küszködők kereshetik a munkatársakat. Időpont-egyeztetés után tartanak egy problémafeltáró személyes beszélgetést. Az első, második vagy maximum harmadik alkalommal kiderülnek a módozatok. Kapcsolati hálójuk lehetőséget kínál arra, hogy szakorvosokkal és családterápiás szakemberekkel működjenek együtt.
A felélesztett vagy újra megtalált személyes istenkapcsolat sok részvevőnek hozott változást az életében: elhagyták az alkoholt, visszataláltak családjukhoz, munkahelyükre, és közben közösségre leltek. Első lépésként a szenvedélybetegeket és hozzátartozókat egyaránt heti rendszerességgel várják az önsegítő csoportba. Érdeklődni a 0733–773 577-es telefonszámon vagy az orsolya.marton@gmail.com e-mail címen lehet.
Megelőzés
Nagy hangsúlyt fektet a KI-ÚT a megelőzésre: sokkal kevesebb energiát emészt fel, mint a gyógyulás, a gyógyítás. Iskolákban, ifjúsági szervezetekben, csoportoknál szerveznek prevenciós alkalmakat, melyek során készségeket fejlesztenek, konfliktuskezelési módszereket gyakorolnak, hogy a függőségek által veszélyeztetett fiatalok tudatosabban éljenek.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!