Támogatással tartható fenn a távhőrendszer

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Székelyudvarhelyen idén közel negyven lakástulajdonos nyújtotta be kérelmét az Urbanához, hogy leválna a távhőrendszerről. Évről évre kevesebben vannak – tekintettel arra, hogy többen már megtették –, de még mindig akadnak lakók, akik vonzóbbnak találják a saját fűtésrendszert, annak ellenére, hogy a szolgáltató szerint jóval kevesebbe kerül a távfűtés. „Apró adalék”, hogy a szolgáltató által magánszemélyeknek biztosított távhő árának több mint felét a helyi önkormányzat fizeti.

Dósa Ildikó

2016. augusztus 17., 12:372016. augusztus 17., 12:37

2016. augusztus 17., 12:412016. augusztus 17., 12:41

Idén folytatódott a Köztársaság- és Kórház-negyed fűtését biztosító kazánház felújítása, ugyanakkor kicserélték a hálózat elavult szakaszait is. Nekifogtak továbbá a Tamási Áron-lakónegyedi kazánház felújításának, és a tervek szerint év végéig sikerül befejezni a Sziget-negyedi kazánház modernizálását, valamint a Kuvar-negyedi elosztóhálózat vezetékeinek cseréjét. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Székelyudvarhelyen az összes kazánház, illetve a teljes távhőhálózat vezetékei felújítódnak – tudtuk meg Ráduly Mihálytól. Az Urbana Rt. vezérigazgatója hozzátette, idén harminckilencen nyújtottak be kérést távfűtésről való leválásra, melyből júniusban két lakrész, júliusban pedig tizenöt lakrész leválását végezték el.

Leválási kérések
A leválni szándékozó lakástulajdonos a lakószövetségnek bejelenti szándékát, ezt követően megrendeli az Urbana Rt.-től a műszaki szakvéleményezést, melynek alapján a lakószövetség meghozhatja hozzájáruló határozatát. Ugyanakkor szükség van az alsó, a felső és a lakrész melletti szomszédok írásos beleegyezésére is. Amennyiben a kérelmező gázfűtésre akar váltani, a polgármesteri hivatalnál ki kell töltenie egy típusnyomtatványt, ami után urbanisztikai engedélyt kap a leválásra. A polgármesteri hivatal vagyonkezelési és területrendezési igazgatóságánál hétfőn 10 és 13, keddtől csütörtökig pedig naponta 9 és 15 óra között fogadják a lakosokat. A leválni szándékozók ezeket az iratokat legkésőbb szeptember 10-éig nyújthatják be az Urbana Rt.-nél, mivel szeptember 15-étől nem tudnak leválási munkálatokat végezni, ugyanis ekkortól már a téli szezonra készítik fel a rendszert.

A szolgáltató jelenleg 286 lépcsőház fűtését biztosítja Székelyudvarhelyen, ebből 57 van átépítve vízszintes elosztásra, ami 342 lakrész ellátását jelenti. Ezeknek az átlag fűtésköltsége 30 százalékkal alacsonyabb, mint a többi távfűtéses lakásé. Egy kétszobás lakás tulajdonosának, ha vízszintes elosztásra térne át, 300 és 500 lejbe kerülne a vezetékek beszerelése, valamint 800 lejbe az egyéni óra. Ha új fűtőtestet szeretne, az további kiadásokkal járna. Ez lehet az oka annak, hogy idén egyelőre csak három lépcsőház tért át a vízszintes elosztásra. A tervezett formában kivitelezett távhőszolgáltatás gazdaságos, azonban Udvarhelyen csupán a kapacitás negyede van kihasználva. Ahhoz, hogy gazdaságos legyen, meg kellene duplázódjon a jelenlegi fogyasztás, ami több lakrész rácsatlakoztatásával érhető el, vagy minél több közintézményt kellene bekötni a rendszerbe – folytatta Ráduly. Hozzátette, hogy a Haáz Rezső Múzeum új épületének fűtésterve már ennek alapján készült, és a rendszer úgy van tervezve, hogy a Művelődési Ház is ráköthető lenne.

A polgármesteri hivatal álláspontja szerint a távhőnél addig nehéz gazdaságosságról beszélni, amíg az előállítási ár több mint fele önkormányzati hozzájárulásból jön ki. A távhő legutóbb elfogadott gigakalóriakénti ára 409,48 lej, amiből a természetes személy 200 lejt fizet, a többi pedig a városi költségvetést terheli. A székelyudvarhelyi távfűtési rendszer kiépítéséhez az utóbbi tíz év alatt állami finanszírozásból közel 27,5 millió, míg helyi költségvetésből több mint 18 millió lejes beruházás történt. Idén a helyi költségvetésből közel 2,5 millió, míg kormánytámogatásból közel 4,5 millió lejt hagytak jóvá. Ezenfelül a város nem tervez további beruházást – tudtuk meg a polgármesteri hivatal illetékesétől.

Az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően a régi vezetékeket lecserélték, illetve zárttá vált a rendszer, ami csökkentette a hő- és vízveszteséget: ezek hozzájárultak ugyan az árcsökkenéshez, de az önkormányzati támogatás csak úgy lenne kiiktatható, ha sokan visszacsatlakoznának.

A közintézmények távhőre való bekötését meghatározza a legközelebbi csatlakozási ponttól való távolságuk, valamint az előállítási ár, mivel esetükben az önkormányzat nem tudja biztosítani a költségtámogatást. Az egyetlen potenciális megoldás az volna, ha sok közintézmény rá tudna csatlakozni a rendszerre, csak így sikerülhetne kialakítani egy megfelelő árat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés