
Fotó: Veres Nándor
Az olvadásokat követően sem emelkedett a zeteváraljai víztározó vízszintje, jelenleg a gyűjtőtó kapacitásának csupán egynegyede van kihasználva. Bár a meteorológiai előrejelzések szerint jelentősebb mennyiségű csapadékra továbbra sem lehet számítani, vízhiány nem volt és nem nem is lesz a térségben. A víztározónál a következő hetekben „gyűjtik” a nyers vizet: kevesebb mennyiséget engednek ki a zsilipeken, mint amennyi naponta befolyik a tóba.
2012. március 29., 18:352012. március 29., 18:35
2012. március 29., 18:432012. március 29., 18:43
Tavaly év vége óta nem csökkent ugyan, de nem is nőtt a zeteváraljai gyűjtőtó vízszintje, Călin Fokt, a Maros Vízügyi Hatóság sajtószóvivője szerint azonban Zetelakától Balázsfalváig nincs és nem is lesz vízhiány. „A csütörtöki mérések szerint összesen 13,43 millió köbméter víz van a gyűjtőtóban, ez az év ezen periódusára jellemző normális szintnél alacsonyabb” – magyarázta a szakértő. Az említett normális vízszint, a 16,5 millió köbméter csupán töredéke a víztározó teljes kapacitásának, 43 millió köbméter azonban még árvíz esetén sem gyűlhet össze a gátnál, jegyezte meg a sajtóreferens.
A tavalyi aszályos évet követően jelenleg gyűjtik a vizet a zeteváraljai tározónál, tehát kisebb mennyiséget engednek le a zsilipeken, mint amennyi naponta gyűl. „Csütörtökön másodpercenként 3,08 köbméternyi vizet engedtünk ki, így Székelyudvarhelyen reggel hatkor másodpercenként 5,56 köbméter volt a Küküllő hozama” – matematikázott Fokt. Az említett vízmennyiség közel négy köbméterrel több a tavaly novemberben jelentett értékeknél: akkor a Küküllő másodpercenkénti hozama 1,5–2 köbméter volt. „A korábbi évekhez viszonyítva a mostani hozam is alacsony, hisz március-áprilisban rendszerint 9,21 köbméternyi víz folyt le a Küküllőn másodpercenként” – jegyezte meg az illetékes.
A gyűjtőtó felületét helyenként jelenleg is legalább 25 centiméteres jég borítja, továbbá a szakemberek szerint a folyó magasabb szakaszain sem teljes még az olvadás. Egyébként az elmúlt 24 órában négyzetméterenként 0,1 liternyi csapadékot mértek Zetelaka térségében, ami az évszakhoz képest nagyon kevés. „A prognózis nem kedvező, hisz ezúttal is szárazságot ígérnek az időjósok, viszont fel vagyunk készülve minden lehetőségre. Elsődleges cél elérni a 16,5 millió köbméteres normális határt, de addig is mind a lakosság igényeire, mind ipari felhasználásra elegendő nyers vizet tudunk biztosítani” – hangsúlyozta Călin Fokt.
Ülkei Erika, az Aqua Nova Kft. marketingigazgatója már tavaly kihangsúlyozta: a Küküllő hozama még több havi szárazság után is elégséges. A vízszolgáltató vállalat képviselője akkor elmondta: kimondott tartalékai nincsenek Székelyudvarhelynek, adott ponton azonban 5000 köbméternyi víz van a tározóban, ez a mennyiség pedig egy, másfél napra elegendő abban az esetben, ha ipari felhasználásra is kerül.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!