
Fotó: Lukácsi Lehel
Megtörte a csendet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal: a Kulcsár-Székely családnak bérbe adott ifjúsági lakás ügyében rövid nyilatkozatot tettek közzé csütörtökön, mely szerint „a legnagyobb szigorral” járnak majd el. Az RMDSZ-frakció nyilatkozatában arra hivatkozik: az EMNP udvarhelyi vezetősége is benne volt a lakásmutyiban.
2014. november 06., 17:362014. november 06., 17:36
2014. november 06., 20:412014. november 06., 20:41
Mint ismeretes, az udvarhelyi önkormányzati képviselő-testület ellenzéki frakcióinak tagjai lemondásra szólították fel Kulcsár-Székely Attila RMDSZ-es városatyát, miután kiderült, hogy a felesége nevére kiutalt, Kis Gergely utcai ifjúsági lakásból a család még tavaly szeptemberben kiköltözött, az önkormányzati ingatlant pedig továbbadták másoknak. Kulcsár-Székely előbb tagadta, majd beismerte, hogy valóban továbbadták a lakást.
A legnagyobb szigorral jár el a polgármester
A polgármesteri hivatal honlapján csütörtökön megjelent tájékoztatásban az áll, hogy Bunta Levente városvezető utasította a műszaki igazgatóságot, vizsgálja ki az esetet, és a legnagyobb szigorral járjon el, főként azért, mert egy önkormányzati képviselő érintett az ügyben. A továbbiakban arról számol be a hivatal sajtóosztálya, hogy az elkövetkező időszakban akár a rendőrség bevonásával is ellenőrzéseket végeznek majd a csereháti ANL-s lakásokban.
Mindenkinek vaj van a fején?
Az önkormányzati testület RMDSZ-frakciója „tájékoztató jellegű álláspontot” közölt a szervezet helyi honlapján, hívta fel a figyelmet Jakab Áron Csaba frakcióvezető. Ebben nyilvános bocsánatkérésre szólítják fel Kulcsár-Székely Attilát, amiért a bérelt ifjúsági lakás esetében szabálysértést követtek el, hisz – indoklásuk szerint – magánemberként tévedhet, önkormányzati képviselőként viszont nem volt arra felhatalmazása, hogy eljárjon, segítsen lakásügyben.
Ugyanakkor fontosnak tartják megjegyezni: az albérlet-továbbadást tekintve utólag derült ki, hogy Kulcsár-Székely már több mint egy éve konzultált az EMNP helyi vezetőivel. Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke, valamint Jakab Attila, a Néppárt székelyudvarhelyi szervezetének elnöke is tudott róla – állítják. Mindkét fél nem mellőzi megemlíteni, hogy a leleplezésre az államfő-választási kampány utolsó hetén került sor. „A lakás kiüresítése, a kulcs leadása után mindezek ellenére Jakab Attila önkormányzati képviselő kampányban, politikai okok mentén lépett fel az adott ügy kapcsán” – írják a szövetségiek.
Lemondásról nincsen szó
Az MPP-frakció és Jakab Attila néppárti önkormányzati képviselő felszólításáról – hogy Kulcsár-Székely mondjon le önkormányzati képviselői tisztségéből – egyik közleményben sem esik szó.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!