Szórványban élő magyaroknak énekelt a Balázs Ferenc vegyeskar

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

A székelyudvarhelyi Balázs Ferenc vegyeskar néhány éve viszi a szórványban élő magyaroknak  Székelyföld üzenetét. Augusztus 19. és 24. között hatnapos turnén vett részt Bukarestben és Konstanca megyében. Az élményekről Bíró Edith, a vegyeskar elnöke számolt be lapunknak.

Dósa Ildikó

2016. augusztus 30., 14:322016. augusztus 30., 14:32

2016. augusztus 30., 14:332016. augusztus 30., 14:33

A kórus 2009 óta fellépett már a Felvidéken, Rómában, Bécsben, Prágában és Párizsban, de az úgynevezett hazai szórványban is. Mezőség, Barcaság, Szilágyság és Zsíl völgye után most a román fővárosban és a Konstanca megyei Ojtoz faluban élő magyaroknak énekeltek, szeptemberben pedig Resicabányára és Lugosra látogatnak.

Bukarestben, a szőlőkerti református templomban nagy sikert aratott a népviseletbe öltözött kórustagok fellépése, hisz ott még senki nem énekelt székely ruhában - legalábbis a közönség soraiban helyet foglaló idősek emlékezete szerint – tudtuk meg Bíró Edithtől. Az asszonyok felismerni vélték azokat a ruhákat, amelyekben anyáik, nagyanyáik régen templomba jártak. Bukaresti turnéját a vegyeskar egybekötötte egy városnéző körúttal, meglátogatták a város nevezetességeit és a Parlament épületét. A színházteremben elénekelték Antonin Dvorak cseh zeneszerző IX. szimfóniájának Égi szent béke, jöjj! című tételét.

A fővárosi fellépés után a Fekete-tenger felé indultak, hogy meglátogassák azt a települést, ahol csángók élnek és őrzik magyarságukat, azonban a falu pópája és a polgármester nem engedélyezte, hogy énekeljenek. Ennek ellenére úgy döntöttek, a hosszú út után mégis meglátogatják a Konstanca megyei Ojtozt, amely pár száz fős lakosságának túlnyomó többsége Bákó megyéből származó moldvai csángó. Az önálló egyházközséget alkotó, 168 családot számláló településnek egy régi és egy új római katolikus temploma van. Az új templom védőszentje Nagyboldogasszony, a búcsút ennek megfelelően augusztus 15-én tartják. Végül a gondnok engedélyével a vegyeskar itt énekelt: néhány ember egy ideig hallgatta a Mária-énekeket, majd sietve távozott. Azok az idős helyiek, akikkel találkoztak, már nem nagyon beszélnek magyarul, csak emlékeikben él a magyar szó – mesélte Bíró Edith.

Hozzátette, ez a találkozás megerősítette őket abban, hogy érdemes ezt a munkát folytatni, hisz az ének megnyitja a szíveket, és a bölcsőben hallott magyar ének, az anyanyelv mindenkiben érzelmeket kavar fel. „Talán többen, többször kellene kezet nyújtanunk azok felé, akik kisebbségben élnek és nem természetes nekik, hogy magyarul beszélnek otthon a családban, a munkahelyen, az utcán” – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés