Szinte a nulláról tervezik újra Sóskutat

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Újratervezik a székelykeresztúri Sóskutat, amelyet az elképzelések szerint egy diákszállóval együtt működtetnének. Rafai Emil polgármester reméli, mindez még jelenlegi mandátuma alatt megvalósulhat.

Veres Réka

2017. február 02., 21:372017. február 02., 21:37

2017. február 02., 22:082017. február 02., 22:08

A Sóskútra vonatkozó elképzelésekről már egy évvel ezelőtt beszélt Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere, amikor a látványterv is el volt készülve. Tavaly év végén azonban a város jelentős összeget nyert a magyar kormánytól a régi strand melletti, 48 lakrészes épület felújítására, ezért most újragondolják a wellness- és gyógyfürdő működtetését. Mint kiderült, a Bethlen Gábor Alaptól kapott 315 millió forintból alakíthatja át Székelykeresztúr önkormányzata a régi épületet diákszállóvá, amely így a Határtalanul program részeként is működhet.

„Nem voltunk felkészülve arra, hogy az épület rehabilitálását is el kell indítani, ezért ennek tudatában újra kell gondolnunk a gyógyfürdő tervét, összhangba kell hoznunk a diákszállóval” – magyarázta érdeklődésünkre Rafai Emil. A polgármester elképzelése szerint nemcsak a két épületegyüttes külső szerkezetét, hanem üzemeltetését és kihasználhatóságát is összehangolnák, hogy minél gazdaságosabban működjenek. A gyógy- és wellnessfürdő gondolata továbbra sem változik, ám szeretnék, ha az épület „szimbiózisban” lenne a fürdőhellyel.

„Vannak előírt határidők, amelyek valószínűleg nem tarthatók, de kértük már a meghosszabbításukat, gyorsított ütemben dolgozunk, hogy a papírmunkák elkészüljenek és meghirdethessük a közbeszerzést” – mondta Rafai. A munkálatok befejezését illetően nem kívánt határidőket megnevezni, ugyanis „nem szeretne csalódást okozni”, ha azokat tőle független okok miatt nem sikerülne tartani.

Mandátumokban gondolkozik, reméli, hogy mostani négyéves mandátuma alatt mindkét tervet sikerül befejezni. A gyógy- és wellnessfürdőt a városkasszából valósítanák meg, ha pedig az nem lenne elég, hitelt vennének fel – magyarázta. Idén hárommillió lejt szánnak erre a célra.

A napokban két új tervezőcsoporttal tárgyalnak, egyik a borszéki, másik a tusnádi fürdőközpontot tervezte. A polgármester szerint szinte nulláról kezdik újra a látványtervet, amelyben összehangolnák a két ingatlan építészeti stílusát, de az sem zárják ki, hogy a régi elképzelés elemeiből megmarad néhány.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
2026. október 11., vasárnap

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.

Csorgókő: ahol a víz végigsimítja a fekete sziklákat | Erdély kincsei
2026. október 08., csütörtök

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte

Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.

Két lábra emelkedett a vadász előtt a medve Szentléleken – ez lett a veszte
Hirdetés