
Fotó: Pál Árpád
Újratervezik a székelykeresztúri Sóskutat, amelyet az elképzelések szerint egy diákszállóval együtt működtetnének. Rafai Emil polgármester reméli, mindez még jelenlegi mandátuma alatt megvalósulhat.
2017. február 02., 21:372017. február 02., 21:37
2017. február 02., 22:082017. február 02., 22:08
A Sóskútra vonatkozó elképzelésekről már egy évvel ezelőtt beszélt Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere, amikor a látványterv is el volt készülve. Tavaly év végén azonban a város jelentős összeget nyert a magyar kormánytól a régi strand melletti, 48 lakrészes épület felújítására, ezért most újragondolják a wellness- és gyógyfürdő működtetését. Mint kiderült, a Bethlen Gábor Alaptól kapott 315 millió forintból alakíthatja át Székelykeresztúr önkormányzata a régi épületet diákszállóvá, amely így a Határtalanul program részeként is működhet.
„Nem voltunk felkészülve arra, hogy az épület rehabilitálását is el kell indítani, ezért ennek tudatában újra kell gondolnunk a gyógyfürdő tervét, összhangba kell hoznunk a diákszállóval” – magyarázta érdeklődésünkre Rafai Emil. A polgármester elképzelése szerint nemcsak a két épületegyüttes külső szerkezetét, hanem üzemeltetését és kihasználhatóságát is összehangolnák, hogy minél gazdaságosabban működjenek. A gyógy- és wellnessfürdő gondolata továbbra sem változik, ám szeretnék, ha az épület „szimbiózisban” lenne a fürdőhellyel.
„Vannak előírt határidők, amelyek valószínűleg nem tarthatók, de kértük már a meghosszabbításukat, gyorsított ütemben dolgozunk, hogy a papírmunkák elkészüljenek és meghirdethessük a közbeszerzést” – mondta Rafai. A munkálatok befejezését illetően nem kívánt határidőket megnevezni, ugyanis „nem szeretne csalódást okozni”, ha azokat tőle független okok miatt nem sikerülne tartani.
Mandátumokban gondolkozik, reméli, hogy mostani négyéves mandátuma alatt mindkét tervet sikerül befejezni. A gyógy- és wellnessfürdőt a városkasszából valósítanák meg, ha pedig az nem lenne elég, hitelt vennének fel – magyarázta. Idén hárommillió lejt szánnak erre a célra.
A napokban két új tervezőcsoporttal tárgyalnak, egyik a borszéki, másik a tusnádi fürdőközpontot tervezte. A polgármester szerint szinte nulláról kezdik újra a látványtervet, amelyben összehangolnák a két ingatlan építészeti stílusát, de az sem zárják ki, hogy a régi elképzelés elemeiből megmarad néhány.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
szóljon hozzá!