
Fotó: Mihály Csaba
Sokaknak a csalás és a szélhámosság ugyanazt jelenti, és ez annyiban igaz is, hogy céljaik megegyeznek – módszereik azonban eltérőek. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjével beszéltünk a szélhámos bűnözőkről.
2016. április 13., 22:322016. április 13., 22:32
A szélhámosokat nehezebb elkapni, mint a csalókat, ugyanis szinte lehetetlen tetten érni őket. A csalókéval ellentétben legtöbb áldozatuk csak akkor jön rá, hogy rászedték, amikor már a balszerencsét okolva elkönyvelte magában az elszenvedett kárt – magyarázta Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
„A szélhámosok bűncselekménye is csalás, áldozataik közreműködése nélkül ők sem tudnák elkövetni bűntetteiket. Itt rejlik a különbség a csalók és a szélhámosok ténykedése között: míg az előre kidolgozott módszereket használók egyszerű, gyors forgatókönyvvel nagyon hamar kiderítik, hogy kit és mikor verhetnek át, addig a szélhámosok a forgatókönyvet folyamatosan változtatják, áldozattól és helyzettől függően” – fogalmazott a szóvivő, hozzáfűzve, hogy a rászedésben ravaszul használják átlagosnál jobb emberismeretüket is.
A szélhámosok nagy hangsúlyt fektetnek a hitelesség látszatának fenntartására. A rendőrségi szóvivő szerint felelősségre vonás esetén a szélhámosok leggyakrabban azzal védekeznek, hogy mindent jóhiszeműen tettek, soha nem állt szándékukban átverni senkit.
Egy olyan áldozat mesélte el történetét, aki az eset után valószínűleg akkor sem ért volna el semmit, ha feljelentést tesz a rendőrségen. A szélhámos kihasználta a lány helyzetét.
„Facebookon hirdettem meg, hogy kiköltöznék a bentlakásból albérletbe a következő évre, és ha valakinek van ajánlata, szóljon. Erre írt, hogy ő is épp lakást keres Kolozsváron, ha nem zavar, hogy férfival kell laknom, akkor kereshetjük együtt. Mondtam, nem zavar, keressünk kétszobásat. Az volt a sztorija, hogy ő Kolozsváron fog tartani valamilyen előadást havonta kétszer, hétvégén, és neki adnak lakástámogatást, mert nem kolozsvári. Egy havi lakbért teljesen kifizettem, plusz a közvetítőnek egy havi bér felét, plusz száz euró kauciót. Ez összesen 520 euró. Szerződéskötéskor csak az ő neve került bele a szerződésbe, mert így a sztorija szerint a munkáltatója fizette volna az összeg felét, mi pedig feleztük volna a másik felét, így teljesen jó ár jött volna ki” – mesélte tovább történetét.
Hozzáfűzte, azért fizetett mindent, mert a férfi állítása szerint bankszámlája éppen zárolva volt. Mutatott egy bankszámlakivonatot is, amely igazolta, hogy a számlán kilencezer lejnél több pénz szerepelt. Megnyugodva ment haza szülővárosába július elején, tudván, megoldotta lakhatását a tanév kezdetétől. Őszig még elérte telefonon a csalót, aki mindannyiszor biztosította, kifizeti a következő havi bért, és saját részét is visszaadja a lánynak. Ez azonban nem így történt: a diáklány szeptemberben már személyes dolgait és egyetemi jegyzeteit sem tudta elvinni a lakásból, amiből időközben kizárta a főbérlő. Csak másfél év múlva sikerült visszaszereznie holmija egy részét. Pénzét azóta sem.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!