Szejkei hőerőműkérdés: hibát talált a prefektúra

•  Fotó: Jánosi András

Fotó: Jánosi András

A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testületnek címzett, a Magyar Polgári Párt frakciójának figyelmébe ajánlott átiratban Jean-Adrian Andrei, Hargita megye prefektusa kifejti: a szejkefürdői hőerőmű építésére vonatkozó, múlt hónapban elfogadott határozat nem felel meg az érvényben lévő törvényeknek, azért a prefektúra az említett határozat újratárgyalását vagy visszavonását kéri.

Kovács Eszter

2013. augusztus 27., 16:392013. augusztus 27., 16:39

2013. szeptember 02., 11:452013. szeptember 02., 11:45

„A Magyar Polgári Párt első perctől kifogásolta a határozattervezetben foglaltakat, de hangsúlyozzuk, hogy nem a hőerőmű, hanem a tervezett helyszín ellen tiltakoztunk. Beadványunkból és valós észrevételeinkből az tűnik ki, hogy az MPP-nek igaza volt, amikor azt állította, az említett határozattervezet elfogadása nem törvényes” – mondta a prefektusi átirat apropóján Gálfi Árpád, az MPP székelyudvarhelyi szervezetének elnöke a szervezet keddi sajtótájékoztatóján.

Több technikai hiba mellett az említett határozat a 2003/34-es számú, kaszálókra vonatkozó kormányrendeletnek sem felel meg, amelynek értelmében a kaszálónak szánt területeken tilos ilyen típusú beruházásokat véghez vinni – hangsúlyozta Mike Levente, az MPP-frakció tagja. „Amellett, hogy kifogásoltuk a tervezett hőerőmű helyszínét, a szakbizottsági üléseken és az önkormányzati képviselő-testület ülésein is jeleztük, hogy az előterjesztett anyag hibákat tartalmaz. Továbbá a jegyzőnek és az urbanisztikai osztálynak is kikértük a véleményét az ügyben, akik úgy vélték, nincs igazunk. Most kiderült, hogy igazunk volt” – mondta Mike, hozzáfűzve: a polgári frakció azt is nehezményezi, hogy az előterjesztő ebben az ügyben sem kezelte partnerekként az ellenzéki frakciókat.

Egyébként az MPP-nek a Szejkefürdőn építendő hőerőműre vonatkozó, népszavazás kiírását javasló határozattervezetét –, amelyhez több mint ezer udvarhelyi lakos aláírását is csatolták – július 18-án iktatták a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnál, kérésükre azonban azóta sem kaptak választ a kezdeményezők. „A közigazgatási törvény értelmében az, hogy a kérés iktatása utáni harminc napon belül nem kaptunk választ, hallgatólagos elfogadásnak minősül. Tehát amennyiben a polgármesteri hivatal a törvényeket tiszteletben tartja, a következő soros ülésen napirendre tűzik az MPP által iktatott tervezetet. Így a képviselő-testületnek lenne lehetősége erről a kérdésről még egyszer érdemben tárgyalni, ami nem azt jelenti, hogy a többség el is fogadja a népszavazás kiírását” – magyarázta Orbán Balázs. Szerinte egyébként a legjobb megoldás az lenne, ha a képviselő-testület a prefektúráról kapott átiratot figyelembe véve egy másik helyszínt megjelölve az említett határozatot újból napirendre tűzné.

„A népszavazást azért lenne szükséges kiírni, hogy a képviselő-testület többsége győződjön meg arról, az udvarhelyiek nem akarnak hőerőművet Szejkefürdőre” – tette hozzá végül Balázs Árpád.

A tájékoztató második felében Gálfi Árpád a polgári párt Hargita megyei szervezetének adománygyűjtési akciójára hívta fel a figyelmet: a kezdeményezés célja az olyan rászoruló családok megsegítése, amelyeknek nagy gondot jelent az iskolakezdés és az ezzel járó jelentős költségek. „A Kérjük, segítsen az iskolakezdésben című gyűjtési akcióhoz a párt székelyudvarhelyi szervezete is csatlakozott, Kossuth Lajos utca 20. szám alatti székhelyünkre várunk bármilyen, az iskolakezdéshez szükség adományt: füzeteket, tolltartókat, iskolatáskákat, írószereket stb. Az összegyűlt adományok kiosztását a tanintézetek közreműködésével végezzük” – vázolta.

Mellesleg az iskolakezdés kapcsán felmerült az idén januárban Csíkszeredában létesített Puskás Labdarúgó Akadémia is. „Bunta Levente polgármester az akadémia küldöttségét nem fogadta tavaly nyáron Székelyudvarhelyen, bár szándékukban állt városunkban megtelepedni. Így az akadémia Csíkszeredában hozott létre egy új létesítményt, ahová idén ősztől több udvarhelyi fiatal tehetség is jár. Tulajdonképpen erről a beruházásról lecsúszott Udvarhely” – summázott Balázs Árpád.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
2026. március 13., péntek

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant

Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant
Hirdetés