"Mindnyájunknak el kell menni"

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Szavazati joguk érvényesítésére és az államelnök leváltása ellen való voksolásra buzdítja az erdélyi magyarságot az Erdélyi Magyar Néppárt. Zakariás Zoltán, a néppárt székelyudvarhelyi szervezetének elnöke a megválasztott önkormányzati képviselők eddigi tevékenységéről, valamint az EMNP népszavazással kapcsolatos álláspontjáról számolt be a sajtó képviselőinek.

Kovács Eszter

2012. július 24., 16:562012. július 24., 16:56

2012. július 24., 17:132012. július 24., 17:13

Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testületébe három néppárti tanácsos jutott be a helyhatósági választások után, mindhárman három-három szakbizottságban is munkát vállaltak. Zakariás Zoltán elmondta: a néppárti képviselők soros és rendkívüli üléseken tett javaslatait figyelembe vette a testület. „A Haberstumpf-villa megvásárlásának ügyében vetettük fel, hogy az oktatási és kulturális intézményekre vonatkozóan átfogó stratégiát kellene kialakítani Székelyudvarhelyen, ígéretet kaptunk, hogy ez október-novemberre el is készül. Amennyiben lehetőség lesz rá, az erre kijelölt bizottságban az EMNP önkormányzati képviselői is szerepet vállalnának” – fejtette ki. Arról is beszámolt, hogy a néppárt országos szintű kezdeményezésbe fogott, melynek során a helyi önkormányzatokba bejutott néppárti képviselőkből álló megyei és területi önkormányzatok alakulnának.

„A cél egyrészt a tapasztalatcsere a különböző települések önkormányzati képviselői között, ugyanakkor az önkormányzati képviselők szakmaiságának növelése is. A bálványosi szabadegyetemen már beindult képzési folyamattal együtt az elkövetkezőkben egy szakmailag felkészült önkormányzati képviselői gárdát kell eredményeznie ennek a kezdeményezésnek” – magyarázta Zakariás.

A július 29-ére kitűzött referendummal kapcsolatosan megtudtuk: az EMNP nem személyi, hanem elvi kérdésként kezeli az államelnök leváltásának ügyét. „Nem az a kérdés, hogy Băsescut személy szerint leváltjuk-e vagy sem. Ha személyekkel kapcsolatban kezdünk el érvelgetni, akkor nem hinném, hogy lenne a mostani politikai palettán olyan személy, akivel kapcsolatban nem hozható fel valamilyen negatívum” – mondta, hozzáfűzve, az erdélyi magyarságnak hosszú távú célja kell legyen, hogy a nemzeti közösségben való megmaradás garanciái stabilan intézményesítve legyenek.

„Ebből az elvi megközelítésből a mostani koalíciós többség akciósorozata kételyeket vet fel, mert igazából azt látjuk, hogy egy rövid távú cél érdekében, az akadályok elhárításának céljából bármilyen szabályt képesek megváltoztatni” – fejtette ki Zakariás. A néppárt tehát az államelnök leváltásának módszere ellen foglal állást, arra buzdítván az erdélyi magyarokat, hogy érvényesítsék szavazati jogukat és szavazzanak a leváltás ellen. „Kisebbségben élő nemzeti közösségként amúgy sem engedhetjük meg magunknak, hogy bármilyen olyan kérdéshez, amely valamilyen formában hatással lehet mostani vagy jövőbeli sorsunkra, passzívan álljunk hozzá” – summázott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés