
Fotó: Veres Nándor
Száva Enikő, a székelyudvarhelyi Székelyföldi Stúdió szerkesztője, műsorvezetője kapta idén a néhai csíkszeredai publicista tiszteletére létesített Bálint András-emlékdíjat, amelyet kedden vehetett át a Székelyföld folyóirat szerkesztőségében.
2013. december 17., 19:322013. december 17., 19:32
2013. december 17., 19:472013. december 17., 19:47
A kitüntetettet Farkas Antal újságíró méltatta, megjegyezve, a tévénézők általában műsorvezetőként ismerik a díjazottat, holott emellett szerkesztő és rendező is. Több mint tízéves ténykedése révén a szerkesztőségüket köznyelven Duna-stúdiónak nevezik, mivel a székelyföldi eseményekről, szereplőkről készített anyagai, dokumentumfilmjei rögtön közvetíthetők, azaz szakmai nyelven „adáskészre gyártottak”. Éppen ezért a Duna Televízió a fő felvásárlójuk.
Száva Enikőt meglepetésként érte a kitüntetés, mint mondta, úgy tudta, hogy egy interjú miatt jött Csíkszeredába. Hozzátette, nem készíthetné el ezeket az anyagokat a kollégák segítsége nélkül, ezért úgy tekinti, hogy nemcsak az ő személyes tevékenységét, hanem az egész stúdió munkásságát ismerték el ezzel a díjjal.
Az idei Erdélyi Táncháztalálkozón résztvevő népes közösség pénteken délután vonult fel Székelyudvarhely utcáin – látványos képriportunkban mutatjuk a pillanatokat.
Kerítésnek hajtott autójával egy 40 éves férfi csütörtök este Homoródszentmártonban – tájékoztat a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Megrepedt egy gázvezeték Székelyudvarhelyen, a Petrom benzinkút közelében munkálatok végzése közben csütörtökön. A helyszínre a székelyudvarhelyi tűzoltók vonultak ki.
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos, temetése pénteken lesz.
A tanévkezdéssel együtt újraindul a Lábbusz Székelyudvarhelyen is. A program működtetéséhez önkéntes sofőröket is keresnek.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás szeptember 3-án Székelykeresztúr és Alsóboldogfalva egyes részein.
Jelentős lépést tettek az emlődaganatok korszerű sebészeti ellátásában a Székelyudvarhelyi Városi Kórházban. Az új technológiával már hat műtétet végeztek.
Lezárják az autós forgalom előtt szerda reggel 8 órától a Bethlen Gábor utca bíróság és kórházi körforgalom közötti szakaszát Székelyudvarhelyen.
Elkezdődött Székelyudvarhely köves utcáinak őszi karbantartása, ezért a következő időszakban több városrészben is ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Időszakos forgalomkorlátozásra kell számítani több székelyudvarhelyi utcában, ahol karbantartást végeznek a kövezett utakon – közölte a polgármesteri hivatal.
szóljon hozzá!