Fotó: Farkas Antal
Passió 2016 című produkcióját mutatja be virágvasárnap délelőtt fél tíztől Kápolnásfaluban, a templom előtti téren a szentegyházi Szent Gellért Alapítvány keretében működő Szent Imre Társulat. A negyvenperces misztériumjáték zenére és pantomimra épül: a megváltás történetét mutatja be, Jézus szenvedésétől a Szentlélek eljöveteléig.
2016. március 18., 13:582016. március 18., 13:58
2016. március 18., 14:472016. március 18., 14:47
A Szent Imre Társulat 2010 óta minden húsvéti időben szabadtéri passiót játszik. A társulat missziója, hogy közelebb vigye a szívekhez a megváltástörténetet.
Mint az alapítvány munkatársától, Páll Emőke Saroltától megtudtuk: idéntől a szentegyházi csapat is tagja az Europassio Szövetségnek. Elkészült a honlapjuk, amely visszatekintést nyújt a társulat szabadtéri előadásaira a kezdetektől napjainkig. A hónap végén Lengyelországban részt vesznek az Europassio soros konferenciáján, előtte azonban, húsvétvasárnap Szentkeresztbányán mutatják be a misztériumjátékot.
Az előadás nagy élményt nyújt nemcsak a nézőknek, hanem a szereplőknek is. A szentegyházi szenvedéstörténet rendezői a Szent Gellért Alapítvány vezetője, György Attila és felesége, György Ida, valamint Theil Emília és Imecs Levente. Zenei rendező Ilyés Kinga. Jézusként Elekes Róbert, Máriaként Tamás Réka, Pilátusként Benedek Zoltán, főpapokként Antal József István és Imecs Levente, Barabásként Boldizsár Barnabás, Mária Magdolnaként Lázár Andrea, Veronikaként pedig Kele Renáta látható.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
szóljon hozzá!