Sportórák a korcsolyapályán

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

A magas hőmérséklet ellenére használható a városi korcsolyapálya. A szolgáltatás délelőttönként szervezett formában, tornaórai programként ingyen igénybe vehető, délután pedig korcsolyaoktatásra várják az érdeklődőket.

Bálint Kinga Katalin

2014. január 07., 18:272014. január 07., 18:27

2014. január 16., 15:052014. január 16., 15:05

A városi strand mellett található korcsolyapálya az ünnepek alatt a szokásos program szerint tartott nyitva: december 5-ei megnyitása óta 10 és 12, illetve 17 és 20 óra között várta a korcsolyázni vágyókat. A téli szünidőben naponta mintegy hét-nyolcszázan látogattak el a korcsolyapályára, közülük közel 250-en délelőttönként – tudtuk meg a hivatal sajtóosztályán érdeklődve.

A téli szünet lejártával csökkent a délelőtti forgalom, ám mostanában az iskolások szervezett formában, tanári kísérettel, testnevelés óra helyett járhatnak oda, díjmentesen. Az illetékesek ezt a lehetőséget még decemberben felajánlották az iskoláknak, és azok élnek is vele – részletezte a sajtószóvivő. Hozzáfűzte, a cél az, hogy minél több gyerek, fiatal kedvet kapjon a téli sportoláshoz és tanuljon meg korcsolyázni. Ezenkívül – december 23-ától – hétköznaponként 16 és 17 óra között korcsolyaoktatást tartanak, ifjabb Tarcsi András és Emőke vezetésével. Ez alkalmanként öt lejbe kerül, és négyéves kortól ajánlott. Mint kiderült, nemcsak a korcsolyázás alapjait, hanem új technikákat is el lehet ott sajátítani, és jégkorongozni is lehet.

Az oktatáson részt vevő gyerekek száma változó, tizenöt és negyvenöt közé tehető, de egyre többen érdeklődnek a korcsolyázás iránt – mondta el Tarcsi András oktató, jégkorongedző. Hozzáfűzte, leginkább a négy és hat év közöttieket hozzák az oktatásra, hogy elsajátítsák az alapokat. A gyerekek fejlődési üteme egyébként szintén változó: van olyan, aki már az első oktatáson megtanul csúszni, ami a legtöbbeknek csak két-három alkalom után sikerül. A félénk gyerekek lassabb ütemben tanulnak, de mindenkit meg lehet tanítani korcsolyázni, ez türelem és kitartás kérdése. A tanultak ismétlése is nagyon fontos, azért, hogy a helyes mozdulatok reflexszerűvé váljanak – vélte az oktató. A további fejlődésre nincs túl nagy igény Székelyudvarhelyen, ám így is egy korcsolyabarát városnak mondható, ugyanis itt több ember siklik a pályán, mint több más városban együttvéve – vélte Tarcsi.

A kilencéves Nagy Vid Zsolt elmondta, egy hete jár az oktatásra, és nagyon tetszik neki a foglalkozás. Jelenleg a megállást, a hátrafelé haladást tanulják – ezt is gyakorolta ottjártunkkor.
A korcsolyaoktatásra a helyszínen vagy a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán található kapcsolatcímen lehet jelentkezni. A program szerinti korcsolyázásra az öt év alatti gyerekek továbbra is ingyen mehetnek be. Tizennégy év alattiaknak négy, ennél idősebbeknek öt lejbe kerül a belépő. A koripályát esténként tíz óra után ki is lehet bérelni, erre volt is már példa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés