Sokan rendelnének helyi zöldségeket

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Az első év eredményeit látva nőtt a székelyudvarhelyi Közösség által támogatott mezőgazdaság elnevezésű kezdeményezés népszerűsége: a kölcsönös bizalomra épülő, helyi termelő és fogyasztók bevonásával zajló projektbe tavaly 18 család kapcsolódott be, idén már harmincan szeretnének – hangzott el a csütörtökön délelőtt megtartott év végi kiértékelőn.

Bálint Kinga Katalin

2013. december 05., 19:192013. december 05., 19:19

2013. december 05., 19:532013. december 05., 19:53

A nálunk körülbelül egy éve elindított kezdeményezés ötletét több civil szervezet – egyebek közt az Agora Munkacsoport, a Civitas Alapítvány, a Gyulafehérvári Caritas vidékfejlesztési osztálya, valamint a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány – is felkarolta. A projekt lényege, hogy egy helyi termelő, a malomfalvi Magyari Katalin 26 áras területén termesztett zöldségeivel több városi családot lát el. Az első évben mintegy huszonötféle, tájegységünkre jellemző zöldséget sikerült megtermelnie – a vegyszermentesen gondozott zöldségeket az első évi tizennyolc igénylő család csütörtökönként vehette át a Caritas helyi kirendeltségén. A projekt vezetői, Sólyom Andrea és Tankó Ágnes hangsúlyozták, a kezdeményezésre nem úgy kell gondolni, mint egy üzleti tranzakcióra. Ez egy kölcsönös bizalomra épülő együttműködés, amely azt feltételezi, hogy a megrendelők egész évben támogatják a termelőt, bármilyen legyen a termés.

Várólistán a megrendelők

A projekthez idén már 30 család szeretett volna csatlakozni, azonban egy 26 áras területen nem terem ennyi ember számára elegendő zöldség, így egyelőre csak húszan szállhattak be a programba – ha azonban rövid időn belül még tíz megrendelő jelentkezne, újabb termelőt is keresnének, hogy negyven család asztalára juthasson egészséges házi zöldség. A biztos résztvevők november végén szerződést írtak alá, amely szerint 200 lejes előleget, majd havonta 127 lejt fizetnek a termelőnek, ezért cserébe hetente egy-egy kosár vegyszermentes zöldséget kapnak – a csütörtöki kiértékelőn jelen lévő megrendelő, Pálfi Kinga azonban elmondta, szeptemberben az is előfordult, hogy a zöldséges kosár nem volt elég a termény hazaszállítására. A kezdeti tervek szerint kizárólag zöldségeket kaptak volna, ám év közben a kínálat tojással, illetve fűszernövényekkel is kiegészült. Tapasztalatai szerint a kezdeményezés bizonyos életmódváltással is jár: mivel a megrendelő a főszezonban egyszerre nagy mennyiségű zöldséghez jut, azt fel is kell dolgoznia, és el kell raktároznia a téli, szűkebb időszakra. Az eltevés azonban közösségi élménynek is számíthat, ugyanis minden családtagnak megvan a saját feladata – mondta el.

Közösségformáló projekt

A kezdeményezés a megrendelőket is közelebb hozza egymáshoz: azonkívül, hogy hetente egyszer találkoznak, megbeszélik tapasztalataikat és recepteket cserélnek, az első projekt idején két pikniket is tartottak Magyari Katalinnál. A termelő egyébként nem volt jelen a kiértékelésen: a projektvezetők szerint szeret a háttérben maradni, ám teljes szívvel dolgozik termőföldjén. Mint kiderült, a falubeliek egy része nem érti a kezdeményezést, pontosabban annak bizalomra épülő részét: nem hisznek abban, hogy a megrendelők szegényes termés esetén is befizetik a kért összeget, illetve azt sem helyeslik, hogy a gazda a többlettermést is ugyanannyi pénzért bocsássa az igénylők rendelkezésére.

A projekt sikere további terveket is szült: a jövőben bevonnának tejtermelőt és gyümölcstermesztőt is, ezenkívül Székelyföld más városaiban is meghonosítanák a mozgalmat. A kezdeményezés Temesvárról indult, az előző szezonban Románia hat városában 12 termelő vett részt benne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé

Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.

Elvetik a költséges terveket, mégis megújulhat a székelyudvarhelyi közvécé
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
Hirdetés