Savanyún is lopják a szőlőt

Alsóboldogfalvi gazda fordult a rendőrséghez, miután tolvajokat ért tetten a szőlősében. Nem tett feljelentést, viszont elvárja a hatóságoktól a fokozottabb kontrollt. A gyümölcsárusokat egyébként rendszeresen ellenőrzik a rendőrök a piacokon és az alkalmi árusítási helyeken.

Dávid Anna Júlia

2016. augusztus 29., 19:242016. augusztus 29., 19:24

Kapálni indult gyümölcsösébe múlt héten az alsóboldogfalvi Bán Domokos, aki meglepődve vette észre, hogy két nő a terméséből szedett gyümölcsökkel szalad vele szembe. A férfi azonnal hívta a rendőrséget, a hatóság emberei pedig előállították a tetteseket.

A tulajdonos elpanaszolta lapunknak, leginkább az zavarja, hogy nem tudja, mire számítson a szüretig, ha már az éretlen szőlőt is lopják. Egy másik nagy probléma, hogy a garázdasággal kárt is tesznek a szőlősben, letörik a szőlőtöveket. Egy ideje a vadkárok is gondot okoznak, s most még a garázdasággal, lopással is meggyűlik a baja – mesélte a gazda, aki egyébként sok munkát fektetett szőlősébe, s az idei szélsőséges időjárás okozta veszteségtől is sikerült megmentenie termését.

A szőlőlopás esetében egy kiskorú és egy felnőtt nő volt a tettes – monda el lapunknak Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzáfűzte, a tulajdonos nem tett feljelentést, mivel az ellopott gyümölcs mennyisége nem volt számottevő, viszont kérte a rendőrséget a fokozottabb ellenőrzésekre, így az elkövetkezőkben sűrűbben járőröznek majd a térségben. Azt is megtudtuk, hogy Udvarhelyszéken ritkán kap gyümölcslopással kapcsolatos bejelentést a rendőrség. A gyümölcsárusok, -szállítók ellenőrzése viszont nagyon gyakori Udvarhelyen, mind a piacokon, mind az alkalmi árusítás helyein. Ezeket az ellenőrzéseket sok esetben a helyi önkormányzattal közösen végzi a rendőrség. Ha illegális árut találnak, azonnal elkobozzák, és mennyiségtől függően pénzbírságot is kirónak.

A székelyudvarhelyi helyi rendőrség is folyamatosan ellenőrzi a piactereket annak érdekében, hogy a termelők zavartalanul árusíthassanak, illetve városszerte felhívják az árusok figyelmét, hogy a piactereken értékesítsék portékáikat – tudtuk meg László Szabolcstól, az egység vezetőjétől. Nem volt rá példa, hogy igazolatlan származású árut kellett volna elkobozniuk, és bírságolniuk sem kellett még hasonló ok miatt. Gyümölcsösökben történő garázdaságról kaptak már értesítést, de még senkit sem kaptak rajta lopáson. Mostantól gyakrabban járőröznek majd Udvarhely gyümölcsösei körül – ígérte László Szabolcs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés