
Fotó: Thomas Campean
Egyre növekvő népszerűség övezi a hőszigetelést Székelyudvarhelyen – az elmúlt négy évben csupán három tömbházat sikerült leszigetelni az országos program révén, több helybéli viszont önköltségen végeztette el a munkálatot. Hőszigeteltetni pedig megéri mind a lakók, mind a szakcégek szerint, ugyanis a szakszerűen elvégzett munkálat esetében 30–40 százalékos megtakarításra lehet számítani, nem utolsósorban pedig ingatlanadó-kedvezményt is igényelhetnek azok, akik leszigeteltették lakásukat.
2015. január 13., 19:262015. január 13., 19:26
Tizenöt tömbház hőszigetelésére kért kormánytámogatást a város még 2010-ben, ám azóta csupán három esetben (a Mihail Kogălniceanu és a Függetlenség utcákban lévő tömbházakra) érkezett meg a kormánypénz. A Regionális Operatív Program keretében elnyerhető európai uniós és kormánytámogatás a beruházás összértékének nagyobb részét teszi ki, a fennmaradó összeg egy részét a helyi önkormányzatoknak, a többit pedig a lakóknak kell biztosítaniuk. A soron következő tizenkét tömbház szigetelési tervét évente aktualizálják a polgármesteri hivatalnál, illetve a beruházás önköltségét minden évben belefoglalják a városi költségvetésbe, pénz azonban továbbra sem érkezett – tájékoztatott Bálint Attila, a hivatal sajtószóvivője.
A Tamási Áron Lakószövetségnél több tömbházban is összegyűltek az igénylések az országos programban való részvételre, mivel azonban az ügy mindmáig nem került napirendre, a lakók elvesztették türelmüket, és önköltségen végeztették el a munkálatokat. „Amikor hozzáfogtak a szigeteléshez, már a harmadik napon érződött a különbség a lakásokban: a lakók arról számoltak be, hogy a kazánok jóval kevesebbet dolgoztak” – mondta el a Székelyhonnak Zólya Attila lakószövetségi elnök. A tapasztalatok szerint a hőszigetelés következtében mintegy 30–40 százalékkal kevesebbet kell fűteni a tömbházlakásokban. „Kétszobás, átlagos méretű lakásnál körülbelül 3500 lejbe került a munkálat, de volt olyan vállalkozó, amely 20 százalékkal olcsóbban végezte el a szigetelést, ha azt az egész tömbház igényelte” – magyarázta Zólya.
A szakszerűen elvégzett külső szigetelésnél valóban 30–40 százalékos megtakarításra lehet számítani, erősítette meg Szabó István, egy udvarhelyi, hőszigeteléssel is foglalkozó vállalkozás vezetője. „A hatékonyság nagyban függ a kivitelezéstől és a felhasznált anyagok minőségétől. Sajnos az emberek hajlamosak pont az anyaggal spórolni, így 10 helyett 5 centiméter vastagságú szigetelőréteget vásárolnak” – fejtette ki.
A hőszigetelés iránti kereslet évről évre nő Udvarhelyen, elvégzése beruházás, mely nemcsak jelentős megtakarítással jár, hanem az ingatlan értékét is növeli. „A legjobb energia az, amit nem fogyasztunk el. Így érdemes jól átgondolni, és inkább kicsivel többet befektetni, mert hamar megtérül a pénz” – hangsúlyozta Szabó István.
A szakember szerint ideális esetben a teljes társas- vagy tömbház leszigetelése a célravezető, a lakóknak azonban nem mindig sikerül kiegyezniük, ezért gyakori, hogy csupán egy-két lakrésznél végzik el a munkálatot. „Nyilván nem ez a legjobb megoldás, ám ha mégis erre kényszerül az ember, érdemes a lakrésznél alul és felül legalább tíz-tíz centiméterrel nagyobb felületen szigetelni, hisz ez akár 20 százalékkal növelheti annak hatékonyságát” – fejtette ki. Szabó István egyébként azt tanácsolta, ha lehetőség van rá, már tavasszal érdemes hozzáfogni a munkálathoz, hisz az emberek zöme ősszel kap észbe, így ilyenkor igen zsúfolt a kivitelezők programja.
Adókedvezménnyel bátorítanak
Az adótörvénykönyv 286. cikkelyének 8. bekezdése értelmében ingatlanadó-kedvezményt igényelhetnek azon személyek, akik saját költségből szigeteltették le lakásukat. A kedvezmény hét évre szól a szigetelés befejezése utáni év januárjától számítva. A kedvezmény értéke az adó 25 százaléka az A és B besorolású, illetve 20 százalék a C besorolású ingatlanoknál. Az adókedvezménnyel kapcsolatos további információkért a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalhoz lehet fordulni.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
szóljon hozzá!