Ringató-tanfolyam indul Udvarhelyen is

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Tar Boróka zenepedagógus vezetésével szerdától Székelyudvarhelyen is Ringató-foglalkozásokra várják a babákat és mamákat, esetleg apukákat. A Magyarországon már 1991 óta működő zenei nevelési programban a részt vevő gyerekek és szüleik közösen élhetik át a közös játék és éneklés örömét.

Kovács Eszter

2013. október 15., 08:282013. október 15., 08:28

2013. október 15., 09:232013. október 15., 09:23

A Ringató módszer kidolgozója Gállné Gróh Ilona énektanár, karvezető. A kodályi elvekre épülő foglalkozás célja rávezetni a szülőket az otthoni éneklés, játék fontosságára, kiemelten a hároméves vagy ennél fiatalabb gyerekek esetében. Tar Boróka anyaországi szakmai gyakorlatának idején találkozott a Ringatóval, melynek technikáit hat hónapon keresztül magától az alapítótól, Gállné Gróh Ilonától tanulhatta el. „Azt szerettem volna, hogy valami olyat keressek, amit majd hazahozva tudok hasznosítani. Fél évet tölthettem a program megálmodója mellett, úgymond első kézből tanulhattam meg a módszert” – mesélte mosolyogva Boróka.

A Ringatók harminc percesek, melyek énekléssel és „ölbeli játékokkal”, azaz az anya és gyerek kapcsolatát erősítő intim foglalkozásokkal telnek. „A Ringató hároméves vagy ennél kisebb babáknak szól, ebben a korban viszont nem beszélhetünk tanulásról, hisz az ilyen pici gyerekek figyelni sem tudnak hosszasan. A kicsiket tulajdonképpen zenei ingerekkel vesszük körül, melyeket mozgással egybekötött játékkal egészítünk ki” – sorolta a zenepedagógus.

A zenei tanítás azonban elsősorban a szülőknek szól: a foglalkozások az otthoni, korai zenei nevelés egyfajta mintájaként, példájaként szolgálnak. „Sajnos manapság megfakult a nagyanyáink korában még igenis élt hagyomány, hogy a szülők folyton énekeltek a gyerekeknek. Nem kell itt rendkívül képzett zenei tudásra gondolni, hisz az édesanya hangja, érintése sokkal értékesebb, mint bármilyen csúcsminőségű hangfelvétel” – hangsúlyozta Tar Boróka, hozzáfűzvén: sok esetben előfordul, hogy a szülők eleinte szégyenlősek, a közös éneklés során azonban megbátorodnak. „Az első foglalkozásokon olyan énekekkel kezdünk, amelyekre maguk a szülők is emlékezhetnek saját gyerekkorukból: kis hangterjedelmű, egyszerű dalokkal, melyeket tapasztalatlan éneklők számára sem nehéz megtanulni” – fejtette ki.

Fontos tudni, hogy a gyerekek semmiféle feladatot nem kapnak a foglalkozásokon, nem kell szerepelniük vagy teljesíteniük. „A gyerekektől nem várhatjuk, hogy figyeljenek. Az a lényeg, hogy a kicsiket körülvegyük ezekkel a zenei ingerekkel, stimuláljuk őket, hogy szüleikkel közösen éljék meg az éneklés élményét. Sokszor azt hiszik az anyukák, hogy a gyerek nem is figyel, aztán otthon a kicsi elkezdni énekelni a foglalkozáson tanult dalt” – mesélte a zenepedagógus.

A korai zenei nevelés fontossága tagadhatatlan: általa jelentősen fejlődik a kicsik  személyisége, értelmi és érzelmi vonatkozásban is. A közös éneklés és játék közben fejlődik valamennyi zenei képesség, ezzel együtt a mozgás, a beszéd, a figyelem, a képzelet, az emlékezet, a kreativitás, bővül a szókincs. A közösség alakítja a szociális érzékenységet is, és nem utolsó sorban a magyar zenei anyanyelvvel találkoznak a szülők és a gyerekek hétről hétre. „A Ringató tulajdonképpen kétszemélyes játék az anya vagy apa és a kisgyermek között. Plusz varázsuk van a foglalkozásoknak azáltal, hogy csoportban történnek, hisz így a szülők is találkozhatnak egymással, megbeszélhetik közös dolgaikat, a problémákat, ugyanakkor kikapcsolódhatnak, kiléphetnek az otthoni közegből” – tette hozzá Tar Boróka.

A szerdánként 9 óra 30 perctől a Városi Könyvtár látvány- és hangzóanyagrészlegén tartandó foglalkozásokra az Udvarhelyi Ringató Facebook-oldalán lehet jelentkezni, illetve további információkért itt lehet keresni a foglalkozásvezetőt is.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.

Nincs rendben a bentlakásomlás ügyében végzett nyomozás
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
Hirdetés