
Fotó: Gecse Noémi
Gyanús telefonos közvélemény-kutatásra hívták fel szerkesztőségünk figyelmét olvasóink. Egy idős nőnek és egy nyugdíjas férfinak is rendőrként mutatkozott be egy telefonáló, és azt állította, közvélemény-kutatást végez a közbiztonságról.
2015. december 06., 19:372015. december 06., 19:37
Az állítólagos közvélemény-kutatók mindkét olvasónknál nevük, életkoruk, majd családi állapotuk felől érdeklődtek. Egyikük sem adott információt, és gyanújuk csak fokozódott, amikor azt kérdezték tőlük, hogy ki tartózkodik a lakásukban. Erre a kérdésre sem válaszoltak.
Sem a helyi rendőrség, sem a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság nem végez telefonos közvélemény-kutatást – tudtuk meg László Szabolcstól, a helyi rendőrség vezetőjétől és Gheorghe Filiptől, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. Utóbbi elmondta, helyesen tették a felhívottak, hogy nem válaszoltak a kérdésekre. Gheorghe Filip azt is közölte, a rendőrség senkit nem hív fel telefonon anélkül, hogy ne tudná a hívott fél nevét.
Gyanúja szerint csalók vagy tolvajok lehettek a telefonálók, és így próbáltak információhoz jutni, a feltett kérdések alapján pedig arra következtetett, hogy célirányosan kiszemelt áldozatokról volt szó. „A fokozott óvatosság mindig ajánlott, de ünnepi időszakban még inkább tanácsos résen lenni” – mondta Filip, hozzáfűzve, hogy jobb kis óvatossággal, gyanakvással megelőzni a bajt, mint utólag helyrehozni a kárt.
Hétfőtől SMS-alapú jegyvásárlási lehetőséget vezet be a székelyudvarhelyi helyi közszállítást működtető Urbana Transport.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
szóljon hozzá!